Éljetek halottak fesztivál harmadszor, ezúttal a fővárosi MüSziben

Október utolsó napján rendezik meg a harmadik Éljetek Halottak fesztivált. A rendezvény központi gondolata, hogy a résztvevők jelenlétükkel és az ünnep őshagyományainak gondolatkörével kapcsolódjanak a szellemvilághoz, az ősök szellemeihez, így kifejezve tiszteletüket. A helyszín a fővárosi Művelődési Szint (MüSzi).

A fesztiválon többek között tárlat látható Weixelbaum Laura rajzaiból, S. Varga Ilona fotóiból, Grandpierre Atilla csillagász a lélek varázserejéről, Szücs Imre a kelták életéről és mágiájáról tart előadást, énekes-sámándobos performanszt mutat be Zsámán Attila énekmondó, valamint látható lesz az Ébrenálmodók Rituális Színház előadása is.

0930_fejlec_5

Az esemény egyik szervezője, Kobza Vajk zenész, képzőművész az MTI-nek elmondta: az emberiség szellemi lehetőségeihez, valódi benső erőkészleteihez képest tetszhalott állapotban van, ebből fel kell rázni az embereket és rámutatni eredendő önmagukra.

"A környezetemben élőkön és a magam bőrén egyaránt tapasztalom, hogy a hamis, mulandó, sehova sem vezető célokat meglobogtatva a szemünk előtt szinte bedarál minket a hétköznapok mókuskereke.

Az erre irányuló legtöbb tudományos kutatás konklúziója ma már az, hogy vissza kell térnünk az eredendőhöz, valódi önmagunkhoz, a kozmosszal harmóniában élő természetünkhöz.

Mesterséges gondolatmintákkal bombáznak minket nap mint nap, miközben lélegzetvételnyi időnk maradt foglalkozni olyan lényegi dolgokkal, mint a belső és a külső, a látható és a láthatatlan világ kapcsolódása, vagyis önmagunk és helyünk a mindenségben" - fejtette ki Kobza Vajk.

Kitért arra, hogy az Éljetek halottak fesztivált azért rendezik október 31-én, mert az őseurópai, illetve a kelta hagyományban (Samhain) is a holtak ünnepének kezdetén a "legvékonyabb a fal az élők és a holtak világa között". Hozzátette: az elhunytakra emlékezés ősidők óta nagy jelentőséggel bír az emberek életében, és a fesztivál szellemiségével igyekeznek ezt a szakrális napot a világvallásoknál szélesebb spektrumban megközelíteni.

"Nagyon fontos a természeti népek és az antik kultúrák hiedelemvilága, szerintem őseink sokkal közvetlenebbül merték megélni az élet és a halál kapcsolatát. Napjainkban is nagy igény van arra, hogy tabuk nélkül, mélyre ásva, a dolgokat nevükön nevezve mutassunk rá a lényegre. Ez sokkal hosszabb és nehezebb út, túl van a hétköznapok monotonitásába süppedt ember komfortzónáján, de sokkal többet nyerhetünk a tapasztalással" - szögezte le.

Az Éljetek halottak fesztivált először 2014-ben a budapesti Szív Kamra Színházban tartották, tavaly Szentendrén, a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában. "Ismét olyan helyet kerestünk, amely egyszerre alkalmas a fesztivál programjában szereplő kiállítások, előadások és koncertek befogadására, így jutottunk el a MüSzibe".

A különböző keleti húros hangszereken játszó Kobza Vajk az MTI-nek elmondta: idén Heidrich Roland gitárossal és Major Balázs ütőhangszeressel pszichedelikus-kortárs zenei koncertet adnak, és triójuk kiegészül Bakai Márton hegedűssel. "Műsorunk egy erőteljes belső utazásról szól és teljes mértékben improvizációra épül. Ha úgy alakul, szeretnénk a jövőben is együtt alkotni ebben a felállásban".

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com