Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek plágium miatt egy szlovén írót

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A szlovén bíróság egy év három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Boris Kobal szlovén írót és színészt, mert lefordított egy olasz komédiát szlovénra, és azt sajátjaként adta el a színháznak - írta a helyi sajtó pénteken. Az ügy Szlovénia egyik legnagyobb kulturális botránya volt tavaly.A színház büntetőjogi eljárást indított Kobal ellen, miután kiderült, hogy az író Profik című komédiája másolat, az intézmény továbbá visszakövetelte a színdarab után kifizetett 13 ezer eurót is, amelyet Kobal egy eredeti, új darab megírására hirdetett pályázaton nyert el.

    
Az esetet egy névtelen bejelentés alapján vizsgálták ki tavaly, és mint kiderült, a mű Aldo Nicolaj 20. századi olasz drámaíró La Prova Generale című komédiájának szó szerinti fordítása volt, lerövidítve. A bejelentést követően a celjei színház néhány előadás után levette műsoráról a darabot. Kobal nyílt levélben kért elnézést a közvéleménytől. Mint mondta, egy lefordított szöveget sajátként tüntetett fel, ami nem volt helyes. Nem volt helyes szerinte az sem, hogy a botrány után sokáig hallgatott, és nem magyarázta meg, mi történt, valamint nem vállalta a felelősséget.
   

Tettét betegségével magyarázta az író. Szavai szerint bár a színház sok téren elégedettséget nyújtott számára, munkája miatt nem volt magánélete, ezért elkeseredetté, magányossá vált és súlyos depresszióba esett. Kért ugyan segítséget, de az utóbbi néhány évben rosszabbodott az állapota - hangoztatta. Az eset után Kobal kénytelen volt lemondani a ljubljanai Sentjakobsko színház művészeti igazgatói posztjáról is.
    

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe Kobal egészségügyi állapotát, valamint hogy megbánta tettét és elnézést kért miatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com