Floralia Aquincumban

XXV. alkalommal rendezi meg az Aquincumi Baráti Kör és az Aquincumi Múzeum a római kor egyik legszebb ünnepét a Floraliát, amelyre idén május 24-én, szombaton és 25-én vasárnap kerül sor.

floralia_in_aquincumA római tavaszünnep egyik hagyományos kísérőprogramja a virágkötők műveinek bemutatója. A virágremekműveket a római motívumok ihlették.

A múzeum és a romterület virágkompozíciókkal várja a látogatókat.

A gazdag programkínálatban lesznek egész napos "műsorok", bemutatók, mint az életmód és kézműves bemutatók, melyek bepillantást engednek a római kor életébe. Ki lehet majd próbálni a légiók fegyvereit, ékszereket, római sarut, kerámia edényeket, s ismét lehet császárkori pénzt verni. Felvonulnak a légiók, a gladiátorok is ismét kiállnak egymás ellen, elmaradhatatlanok a színházi bemutatók is. Az ifjabb látogatók a kézművesség mellett régi játékokat is kipróbálhatnak.

A kétnapos ünnep szombaton 11 órakor ünnepi menettel veszi kezdetét. Amor és Psyche története elevenedik majd meg két alkalommal is. A múzeum közelmúltban elkészült büszkeségében, a Festőházban többször is lesz vezetés, amelyhez előzetes regisztráció szükséges. Szintén előzetes regisztrációhoz kötött a Testodüsszeia elnevezésű program mindkét napon.Festőház

A Floraliát Flora, a virágok istennőjének tiszteletére rendezték. Most megnyílik Flora istennő szentéje. Ennek alkalmából botanikai séták indulnak a régi épülettel szemben a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének képviseletében.

Tudományos előadás is elhangzik kapcsolódó témában: a Mithras vallás titkos misztériumairól és tárgyairól szombaton. Ókori meséket is lehet hallgatni Phaedrus nyomán, Plautus „A perzsa” című előadását is lehet majd élvezni. Gladiátorjátékokat és csatajelenetet rekonstruálnak a légiók és hagyományőrző egyesületek tagjai. Láthatók lesznek a rómaiakon kívül hun lovasok és germánok is. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a rabszolgavásárt, a hadi bemutatókat, a fegyverpróbákat és a gladiátorsimogatót.

A kétnapos rendezvény belépti díjas.

www.aquincum.hu

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com