Főleg költségvetési forrásokból fizeti ki a román kormány a Brancusi-kisplasztika árát

További költségvetési forrásokat mozgósított szerdai ülésén a bukaresti kormány annak érdekében, hogy a román állam megvásárolja Constantin Brancusi világhírű román szobrászművész A Föld bölcsessége című kisplasztikáját, amelyet a román nemzeti örökség részének tekint.

A bukaresti kormány eredetileg a 11 millió eurós (3,35 milliárd forintos) vételár nagyobb részét - hatmillió eurót - közadakozásból akarta előteremteni és márciusban csak ötmillió eurót különített el a szobor megvásárlására.

constantin-brancusi

Mivel a román állam csak idén élhet elővásárlási jogával és az áprilisban kezdődött közadakozásból mindössze 1,27 millió euró gyűlt össze, a kormány szerdán rendeletet fogadott el arról, hogy a hiányzó összeget szintén költségvetési forrásokból pótolják ki.

A Brancusi az enyém elnevezésű, szeptember végén lezárult adománygyűjtési kampányt a kormány nem tekinti kudarcnak, hiszen több mint százezer embert mozgatott meg.

Bár A Föld bölcsességére kiírt közadakozás meghosszabbításáról letett a kabinet, a szobor körül kialakult társadalmi összefogásra való tekintettel szerdai ülésén egy Brancusiról elnevezett kulturális alap létrehozásáról is döntött. A kulturális tárca keretében létrehozandó Brancusi Alap továbbra is fogadja azok adományait, akik hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy Románia további kortárs és a nemzeti örökség részét képező műalkotásokat vásárolhasson meg.

A Föld bölcsessége című szobor egy földön ülő meztelen nőt ábrázol. Megvásárlása után egy bukaresti múzeumban fogják kiállítani - ígérte a román kormány. A húszmillió euróra értékelt kisplasztika jelenleg Gheorghe Romascu műépítész örököseinek tulajdonát képezi, Romascu 1911-ben vásárolta meg azt Brancusitól.

A modern plasztika egyik meghatározó egyéniségeként elismert Brancusi 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Kevés műve található Romániában, köztük az egyik legismertebb egy monumentális zsilvásárhelyi (Targu Jiu) alkotás, A végtelen oszlop, amelyet az első világháború áldozatainak emlékére emeltek 1937-ben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com