Füle Mihály centenárium és kiállítás

1914. február 1-jén született Cegléden Füle Mihály grafikus és festőművész.

CeglédMűveit - ha név nélkül is - az idősebb generációk még jól ismerik, hiszen számos forgalmi bélyeget tervezett, de sokszorosított rézkarcaival, nyomataival is lehetett találkozni.

Cegléd után Debrecenben és Budapesten folytatta tanulmányait. Diplomáját az Iparművészeti Főiskolán, grafikai tanszakon szerezte. Mestere volt Haranghy Jenő, Simai Imre, Domanovszky Endre és Kacziány Aladár.

Különösen Domanovszky Endre csendéletei voltak nagy hatással Füle Mihály festészetére.

Fiatal művészként posztimpresszionista olajportrékat és tájképeket festett.
A második világháború után a Magyar Nemzeti Bank Pénzjegynyomdájában vállalt állást. A nyomdában a fő tevékenységi köre a bankjegytervezés lett. Elsajátította a rézmetszés technikáját és művészetét. A pályája úgy hozta, hogy önálló tervezőként egyetlen bankjegy sem kapcsolható közvetlenül nevéhez, mégis pályafutása alatt szinte minden újonnan megjelent címleten dolgozott. A tervezők között egy esetben emelik ki nevét, az 1983-ban kibocsátott (zöld) 1000 forintos hátoldala esetében (előoldalon Bartók Béla látható, a hátoldal fő motívuma Medgyessy Ferenc szobra, Anya gyermekével). A bankjegy két tervezője Vagyóczky Károly és Füle Mihály.

A Magyar Posta megbízásából számos bélyeg tervezésére kapott megbízást, alkalmi- és bélyegsorozatokat egyaránt készített. 36 bélyeg metszése, 170 tervezése fűződik nevéhez. Nemcsak hazai, hanem külföldi megbízásoknak is eleget tett bélyegtervezőként és bankjegytervezőként egyaránt.1983_Ezer_forint_hat

A néhány évtizeddel ezelőtt különös népszerűségnek örvendő rézkarcokat a Művészeti Alap megbízásából készítette.

Művészi alkotásai egyéni és csoport kiállításokon szülővárosában, Cegléden, valamint Sopronban, Pécsett és Budapesten rendeztek.

2000-ben munkásságát a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ismerték el.

91 évesen, 2005-ben hunyt el. Születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Cegléden nyílt emlékkiállítás a Bélyegmúzeum rendezésében, amely egy hónapig, március 1-jéig látogatható.

www.belyegmuzeum.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com