Harcsa Veronika Gyémánt Bálint gitárossal készített lemezt

Duóalbumot készített napjaink két tehetséges, sokoldalú zenésze, Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros. A Lifelover című lemez Harcsa Veronika ötödik anyaga, amelyet a páros október 3-án a Művészetek Palotájában mutat be.

harcsa_gyemantbalint_ok

"Gyémánt Bálinttal néhány évvel ezelőtt már játszottunk duóban, de ezek az alkalmak akkor még inkább örömzenei estek voltak. Azt viszont akkor is tapasztaltuk, hogy nagyon jó volt együtt játszani, figyeltünk egymásra, játékosak és felszabadultak voltak ezek a fellépések. Két évvel ezelőtt pedig elhatároztuk, hogy komolyabb szintre emeljük ezt a felállást, és azóta külön projektként működik, felépítettük mint produkciót, írtunk saját duórepertoárt" - idézte fel Harcsa Veronika az MTI-nek.

Kiemelte: arra törekednek, hogy minél többet megmutassanak saját hangszerükből (ami az ő esetében az énekhangja), esetleg olyan dolgokat is, amire a kvartettben nincs lehetőség vagy tér.

"Sok előre megírt dal készült, és utána építettünk bele improvizációt, de a korai örömzenélős időszakból is maradtak ötletek, amelyek a színpadon születtek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lemez és a nyitódal címe, a Lifelover tükrözi mindkettőnk élet- és zeneszeretetét, az anyagnak szerintem érzelmileg nagyon sok színe van, nemcsak az örömről és a felszabadultságról szól" - fejtette ki.

Harcsa Veronika kitért arra, hogy nagyon fontos számukra a spontaneitás és az improvizáció. "Nyilván a legtöbben ezt úgy fogják lefordítani, hogy dzsesszlemezről van szó. Kétségkívül van rajta rengeteg dzsesszelem, de popzenei hatások is. Az elmúlt időszakban sok énekes-dalszerzőt hallgattam, valamint kísérletező, autodidakta szobazenészek anyagát, és hatással van rám az ő kreatív, újszerű világuk".

Az énekesnő elmondta, hogy október 3-án is csak ketten lesznek a színpadon a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, és egész nyáron készültek erre az estre. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint egyaránt használ élőben loopert, amely élőben felvett hangminták visszajátszásával gazdagítja a hangképet, így egyszerre több gitár és ének tud szólni. Alkalmaznak perkusszív technikákat is, vagyis nagy hangsúlyt fektetnek a ritmusra csak az énekhang és a gitár használatával.

A Lifelover című lemez jövő tavasszal Nyugat-Európában és Japánban is megjelenik, az előbbiért a berlini Traumton Records, utóbbiért a tokiói Whereabouts Records felel, amely Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint triphopos elektronikus formációja, a Bin-Jip debütáló lemezét is gondozta.

"A Traumton Records egy több évtizedes múlttal és kialakult kapcsolatrendszerrel rendelkező középméretű, független kiadó, ami ideális lehet a számunkra, talán egy kisebb cég nagyobb figyelmet szentel az egyes alkotóknak. Nyugat-európai kiadóm még nem volt, úgy érzem, a mostani nagy lehetőség számunkra, igyekszünk élni vele. Lesz egy kinti lemezbemutató klubkoncertturnénk is a jövő márciusi megjelenéshez kapcsolódva" - mesélte az énekes.

Harcsa Veronika tavaly október óta ingázik Brüsszel és Budapest között, a Brüsszeli Királyi Konzervatórium dzsessz  tanszakán jövő júniusban zárul a mesterképzése.

"Nagyon sokat ad technikailag a képzés, tanárom, David Linx francia dzsesszénekes nagyon magas szinten jár ebben, ami nekem 30 évesen is komoly kihívást jelent. Idén dalszerzés órákat is veszek Diederik Wissels holland zeneszerző-zongoristától. Nagy hatással van rám a közeg, sok olyan zene került a kezembe, ami Magyarországon talán kevésbé ismert" - fűzte hozzá.

Az énekes nyáron Athénban Erik Truffazzal, a nu jazz stílus világhírű svájci trombitásával közös koncerten lépett fel. Mint elmondta, a Harcsa Veronika Quartet mostanában ritkán látható és hallható, viszont rendszeresen játszik a Bin-Jippel, amelynek befejezés előtt áll második stúdióanyaga. Előtte, várhatóan az ősszel Blue-ray-en és pendrive-on megjelenik a Planetáriumban idén márciusban rögzített Bin-Jip-koncert anyaga is.

A popműfajba tett egyik legsikeresebb kirándulása, az Erik Sumo Band is újra összeáll egy koncert erejéig karácsony és szilveszter között az A38 hajón.

Harcsa Veronika eddigi lemezei: Speak Low (2005), You Don't Know It's You (2007), Red Baggage (2008), The Trouble Soup (2009, az Erik Sumo Banddel), Enter (2010, a Bin-Jippel), Lámpafény (2012).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com