Herend Augartenben Augarten Herendben

A bécsi Augartenmuseum ad otthon a Herendi Porcelánmanufaktúra időszakos kiállításának május 17-ig.

Herend2013-ban a híres osztrák porcelánokat mutatták be Herenden a manufaktúra missziójának jegyében, azaz a magyarországi és európai értékek bemutatását tűzték ki célul. Akkor a XVIII. századtól a kortárs művészetet is felölelő retrospektív tárlatot láthatott a magyar közönség.

Az Augarten Porcelánmanufaktúrát 1718-ban alapították, ezzel Európa egyik legrégibb, pontosabban második porcelángyára. Böttger "fehér arany" tette híressé. Mintegy háromszáz évvel ezelőtt a német alkimistáról, Böttgerről az a hír járta, hogy ismeri az aranykészítés rég áhított titkát. Mivel Böttger nem tudott aranyat csinálni, ezért Erős Ágost szász választófejedelem börtönbe záratta, és megparancsolta, hogy készítsen aranyat. Kaolin, földpát és kvarc segítségével arany helyett porcelánt állított elő, amelyet azóta is fehér aranynak neveznek.

Idén tavasszal Herend viszonozza a vendégséget. Kizárólag történelmi porcelánokat mutatnak be az osztrák fővárosban. A tárgyak többsége kapcsolódik Bécs városához. Helyet kap a Wales, a Ferenc József és a Gödöllő készlet, a Viktória minta, de ritkaságokkal is készültek. Ilyen az a dísztányér, amelyen a schönbrunni kastély a főmotívum.
A Gödöllő teáskészletet Erzsébet királyné kapta ajándékba Ferenc Józseftől a magyarországi székhely, a gödöllői kastély számára, míg a "Herend" készlet maga Ferenc József tulajdona volt.

A kiállított darabok a herendi manufaktúra kivételes szakmai tudásáról is számot adnak, így például a kettős "kosárfonásnak". Herend elismertségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a megbízók között olyan hírességek is szerepeltek, mint Viktória királynő vagy a Rothschild-család tagjai.

A kiállítás május 17-ig hétfőtől szombatig 10 és 18 óra között tekinthető meg, vasár- és ünnepeken zárva tart.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com