Híres és hírhedt könyvtárosok

A Könyvtárosok Világnapja adta az apropót, hogy az általában névtelen könyvtárosok mellett olyan emberek listája is elkészüljön, akik életük egy szakaszában e mesterséggel keresték kenyerüket.

könyvek

Mao Ce-tung, Kína egykori egyhatalmi ura és pártvezetője egy ideig a pekingi egyetem segédkönyvtárosa volt. Az FBI egyik volt igazgatója, J. Edgar Hoover az USA leghíresebb könyvtárában, a Kongresszusi Könyvtárban, a Library of Congressben tevékenykedett.

A könyvtárosoknak nemcsak világnapjuk, hanem védőszentjük is van, Szent Lőrinc, bár ő mást hivatást is űzött amellett, hogy az egyház könyveit is őrizte. Halála igen kegyetlen volt: rostélyon sütötték meg.

A világ hét csodája közé tartozott az alexandriai, amely leégett.

Ennek könyveit őrizte Kallimakhosz, aki összeállította a könyvtár katalógusát, mellette verseket írt.

Leibniz tevékenysége sokoldalú, leginkább matematikai és fizikai munkássága miatt került be a tankönyvekbe, de tanácsadói és könyvtárosi munkájával is szolgálta a Német-Római Birodalmat.

Casanova Casanova

Casanova neve fogalommá vált, de nem könyvtárosi, hanem a nők körében végzett hódításai miatt. Élete utolsó szakaszában Csehországban lett könyvek őrzője, ahol saját kalandjait is papírra vetette az utókor örömére.

Benjamin Franklin, amerikai elnök - többek között - a villámhárítót is feltalálta, egyszerűsítette az angol helyesírást, tűzoltó egyletet alapított, és létrehozta az első kölcsönkönyvtárat.

Lessing nevét irodalomból ismerhetjük, de ő a modern színházi kritika megteremtője is. Berlinben sikertelenül pályázta meg a királyi könyvtár igazgatói posztját, de a könyvtárosságról nem kellett lemondania, a wolfenbütteli hercegi könyvtárosi állás az övé lett.

Jacob Grimm, az egyik Grimm testvér nyelvész, ókortudós és mesegyűjtő Jérome Bonaparte vestfáliai könyvtárában dolgozott, majd Kasselben lett másodkönyvtáros.

Karafiáth Orsolya Karafiáth Orsolya

Berlioz zeneszerző egyetlen jövedelme a Conservatiore könyvtárosi állásából származott, időskorában ugyanott főkönyvtárosnak nevezték ki.

Lewis Carrollnak, az Alice Csodaországban című mű írójának nemcsak írói álneve volt, hanem számos egyéb foglalkozása: író, költő, matematikus, anglikán lelkész és fényképész. Könyvvárosnak Oxfordban mondhatta magát.

Anatole France író a francia szenátus könyvtárosa volt, IX. Pius pápa pedig pápaválasztása előtt a Vatikáné.


Hazánk ismert emberei között akadnak szép számmal, akik könyvtárban dolgoztak: Hamvas Béla a Fővárosi Könyvtárban, Keresztury Dezső a berlini magyar egyetem könyvárának, majd a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának, később az Országos Széchényi Könyvtárnak volt munkatársa.

Íróink, költőink közül többen több könyvtárban is dolgoztak, így Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Rakovszky Zsuzsa.

Sólyom László, a Magyar Köztársaság volt elnöke 5 évig az Országgyűlési Könyvtárban képzett könyvtárosként dolgozott.

Földes László, Hobó a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosa volt. Rajongói azonban nemcsak olvasták a verseket a könyvárból, hanem szerették a köteteket maguknál tartani...

Karafiáth Orsolya a Ludwig Múzeum könyvtárát gondozta és szervezte irodalmi programjait. És van, aki börtönévei alatt könyvtároskodott, mint Zalatnay Sarolta.

www.hangtarnok.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com