Jack Nicholson 76 éves
A huszadik század egyik legnagyobb színésze 76. születésnapját ünnepli ma. Lássuk hogyan került az MGM képregény-osztályáról harmadik Oscar-díjának átvételi ceremóniájára.
Ő a világ legtöbb Oscar-díjával rendelkező férfiszínésze, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy az egyik legjelentősebb egyéniség Hollywood történetében.
New Jersey állam, Neptun nevű városában született 1937. április 22-én. Édesanyja June Frances Nicholson, apja kiléte azonban a homályba vész. Nagyszülei nevelték fel, a színész 33 éves koráig abban a tudatban élt, hogy ők a szülei, vér szerinti anyját pedig nővérének hitte.
Jack sohasem vette túl komolyan az oktatási rendszert, ezért mindig igen gyenge tanulmányi átlaga volt. Gyakran előfordult, hogy be sem járt az órákra. A tanulás helyett inkább az iskolai színielőadásokon jeleskedett. Nem sokat tökölt, hiszen már 17 éves korában úgy döntött, saját lábára áll és „bedolgozza” magát a filmiparba. Az angyalok városába, Los Angelesbe költözött. Itt először a Metro Goldwyn Mayers médiatársaság képregény-osztályán dolgozott.
Tipikus autodidakta művész, aki nem iskolában tanulta a színészmesterséget, hanem kizárólag a gyakorlatban sajátította el a fogásokat. Los Angelesben folyamatosan készült a színészi pályára. Kezdetben a Players Ring Theatre és a Theatre West nevű színtársulatnál gyakorolt. Hamarosan a televíziós szakmában is felfigyeltek a rá. Szerepet kapott többek közt a Bronco, a Hawaiian Eye és a Tales Of Wells Fargo című sorozatokban.
1958-ban megjött az első igazi játékfilm főszerep is az alacsony költségvetésű Nyafogó gyilkosban. Két év múlva már a Rémségek kicsiny boltjában játszhatott. A hatvanas évek első felében néhány ismeretlen filmben pallérozta tudását, de hamarosan eljött a nagy áttörés is: 1969-ben Peter Fonda és Dennis Hopper meghívták első filmjükbe, a Szelíd motorosokba. A végeredményt tudjuk: óriási kultuszfilm lett belőle, Nicholsonból pedig egy csapásra sztár. A film egy korszak életérzését közvetítette, a fiatal színész pedig a lázadók, a forradalmárok szimbólumává vált. Nem mellékesen alakításáért megkapta élete első Oscar-díj jelölését is (legjobb mellékszereplő kategória).
1970-ben az Öt könnyű darabban, majd 1974-ben a Kínai negyed című Roman Polanski által jegyzett krimi-vígjátékban nyújtott alakításáért ismét jelölik Oscarra. 1975-ben jött az egyik legnagyobb alakítása, amiért aztán végre el is nyerte a kis aranyszobrocskát. Ez volt Milos Forman zseniális filmje, a Száll a kakukk a fészkére, amelyben Jack egy elmegyógyintézetbe csöppenő piti bűnözőt alakított.
A következő nagy dobás Az utolsó filmcézár, amelyben Robert De Niro és Tony Curtis társaságában tűnik fel. A Ragyogás című Stephen King-adaptáció (a kiváló Stanley Kubrick rendezte) viszont szinte már csak róla szólt. A rémisztő Jack Nicholson vigyorokról készült fotók azóta kihagyhatatlanok a filmtörténeti könyvekből.
Következett A postás mindig kétszer csenget, amely megjelenése után nem kis port vert fel főként vulgáris jelenetei miatt. A Becéző szavakban nyújtott alakításáért megkapta második Oscarját (legjobb mellékszereplő), majd a Lesz ez még így se! című vígjátékban az embergyűlölő író, Melvin szerepéért a harmadikat is. Így barátját, Marlon Brando-t is lekörözte a kis szobrocskák tekintetében. Mindenképpen említésre méltó alakítást nyújtott Az Eastwick-i boszorkányokban, az Egy becsületbeli ügyben vagy a Schmidt történetében is. Az egyik legismertebb szerepe pedig talán Jokeré (Batman, 1989).
A statisztika kedvéért összegezve: Nicholson háromszoros Oscar-, BAFTA- és SAG-, hétszeres Arany Glóbusz-győztes. Összesen tizenkétszer jelölték Oscarra. Walter Brennan mellett ő az Akadémia legelismertebb színésze. Ennél több (négy) trófeája csak Katharine Hepburn színésznőnek van. 1995-ben megkapta az amerikai filmintézet életműdíját is.
Az alábbi videóban egy szubjektív válogatás látható Nicholson legemlékezetesebb alakításai közül:
[video width="600" ][/video]
Rendezőként is bemutatkozott már (Irány délre!, Cinikus hekus), de a kritikusok nem voltak elragadtatva az eredményt látva. Talán tényleg elmondható, hogy a színészet egyelőre jobban áll neki.
A 76 éves ikon nagy nőcsábász hírében áll, számtalan romantikus kapcsolat folytatott modellekkel és színésznőkkel. Leghosszabb ideig Anjelica Huston színésznővel tartott.
Nicholson öt gyermek édesapja és óriási Los Angeles Lakers szurkoló, aki sohasem mulasztja el kedvenc csapata hazai meccseit.
Boldog szülinapot kívánunk!
Jelentősebb filmjei, szerepei:

Galéria

- Szereplő:
- 2010 Honnan tudod? (Charles)
- 2007 A bakancslista (Edward Cole)
- 2006 A tégla (Frank Costello)
- 2003 Minden végzet nehéz (Harry Sanborn)
- 2003 Ki nevel a végén? (Dr. Buddy Rydell)
- 2002 Schmidt története (Warren Schmidt)
- 2001 Az ígéret megszállottja (Jerry Black nyomozó)
- 1997 Lesz ez még így se! (Melvin)
- 1996 A nyakék nyomában (Alex Gates)
- 1996 Támad a Mars! (James Dale elnök)
- 1994 Farkas (Will Randall)
- 1992 Egy becsületbeli ügy (Nathan R. Jessup)
- 1992 Zűrös manus (Harry Bliss)
- 1990 Cinikus hekus
- 1989 Batman (Joker / Jack Napier)
- 1987 Gyomok között (Francis Phelan)
- 1987 Az eastwicki boszorkányok (Daryl Van Horne)
- 1986 Féltékenység (Mark Louis Forman)
- 1985 A Prizzik becsülete (Charley Partanna)
- 1983 Becéző szavak (Garrett Breedlove)
- 1982 Állj, határ! (Charlie Smith)
- 1981 Vörösök
- 1981 A postás mindig kétszer csenget (Frank Chambers)
- 1978 Irány délre! (Henry Moon)
- 1976 Missouri fejvadász (Tom Logan)
- 1976 Az utolsó filmcézár (Brimmer)
- 1975 Kincs ez a nő! (Oscar Sullivan)
- 1975 Száll a kakukk fészkére (Patrick McMurphy)
- 1975 Foglalkozása: riporter (David Locke)
- 1974 Kínai negyed (J.J. Jake, Gittes)
- 1972 A Marvin Gardens királya
- 1971 Testi kapcsolatok (Jonathan Fuerst)
- 1970 Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal (Tad Pringle)
- 1970 Öt könnyű darab (Robert Eroica Dupea)
- 1967 A vadászat (Billy Spear)
- Rendező:
- 1990 Cinikus hekus
- 1978 Irány délre!
- Producer:
- 1967 A vadászat
Hozzászólások