Julia Fischer: Brahms hegedűversenye olyan, mint egy építészeti alkotás
Brahms D-dúr hegedűversenye olyan számomra, mint egy nagyszerű építészeti alkotás, amelynél az egyes részeket csodálatos, a teljes alkotáson átívelő híd köti össze egymással - nyilatkozta a Bartók Rádiónak Julia Fischer német hegedűművész, aki május 5-én a Jurij Tyemirkanov által vezényelt Szentpétervári Filharmonikus Zenekarral adja elő a darabot a Művészetek Palotájában.
"Ebben a műben tényleg minden benne van. Fontosak a technikai megoldások is, mert igazán +hegedűszerű+, vagyis igen jól játszható. Én akkor élvezem igazán, amikor egy gondolkodó karmester és egy gondolkodó zenekar a partnerem, mert rengeteg ötlet, érzelem, titok bújik meg a darabban" - fogalmazott a 31 éves, anyai ágon szlovákiai magyar származású muzsikus.
Mint mondta, a teljes mű nagyon közel áll a szívéhez, és még azért sem "neheztel" Brahmsra, amiért a darab legszebb dallamát a 2. tételben nem a hegedűnek, hanem az oboának írta. "Az oboa különben is gyönyörű hangszer, mindig nagy élmény továbbfűzni ezt a bizonyos dallamot a lassú tételben".
A kérdésre, hogyan érzi, mikor melyik darab előadásának jön el az ideje, elárulta, hogy már egészen korán vakmerően próbálkozott a legfajsúlyosabb művekkel, mert úgy érezte, ez megerősíti.
"Így aztán például a Beethoven-hegedűversenyt játszottam.
Mint mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Brahms darabját is azért játssza másképp, mint "szokás", mert régóta dolgozik rajta. "Huszonöt évesen adtam elő először, és azóta sok mindent másképp gondolok, de igenis van olyan, amire már akkor rájöttem, és csak finomítottam rajta".
A kérdésre, mennyire volt nehéz út a fiatal, tehetséges gyermekből valóban komoly, elfogadott művésszé válnia, úgy fogalmazott: fiatalon sikeresnek lenni valójában nagy ajándék volt, nincs oka panaszra, de az ember igazán azt szeretné, ha művészként komolyan vennék.
"Lehet, hogy kicsit messziről közelítem a választ, de fontos elmondanom, hogy az úgynevezett crossoverrel sosem kacérkodtam, ahogyan a külsőmet sem használtam fel soha arra, hogy előrébb jussak. Mindig maga a zene volt fontos. Sok esetben a kollégák, és elsősorban a dirigensek döntenek, hogy melyik szólistát tartják jelentősnek.
És ebben a döntésben nem a külsőségek, nem egy fotó, hanem a mindenkori minőség számít, amit nyújtani tudok. Ezért szeretek annyira a szentpétervári zenekarral és Jurij Tyemirkanovval dolgozni: a maestro és a zenészek arra kíváncsiak, amit tudok, és nem arra, hány éves vagyok vagy hányas a ruhaméretem".
Julia Fischer nemcsak hegedű-, de egyúttal zongoraművész is. Mint mondta, hegedűsnek tartja magát, zongoristaként szinte soha nem lép fel nyilvánosan. Elárulta ugyanakkor, hogy ha otthon van, kikapcsolódásként mégiscsak a zongorát választja.
A koncertezés, a kamarazenélés és a család mellett a tanítás teszi teljessé az életét. "A pedagógiai munka nagyon fontos számomra, és természetesen a növendékeim is, zenészekként és emberekként egyaránt. A tanítás egyre nagyobb jelentőséget kap az életemben.
Folyamatosan gondolkodom, hogyan tudom megoldani a felmerülő problémákat, nehézségeket, hogy minél többet segíthessek a tanítványaimnak. Gyakran azt érzem, többször gondolkodom már tanárként, mint szólistaként. Ez nyilván a fejlődésem újabb állomása lehet, nemde?"
A müncheni születésű muzsikus a világ legnagyobb karmestereivel és zenekaraival dolgozik együtt rendszeresen. Játszott már a New York-i Filharmonikusokkal is Lorin Maazel vezényletével, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekarral pedig legutóbb 2014 februárjában lépett fel a Carnegie Hallban.
A május 5-i koncerten előadandó Brahms-remekből 2007-ben készített lemezt, amelynek köszönhetően az egyik legrangosabb komolyzenei hanglemez-szaklaptól megkapta Az év művészének járó Gramophone-díjat.
A hangversenyen a versenymű mellett Beethoven III., "Eroica" szimfóniája hangzik még el Oroszország legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1882-ben alapított Szentpétervári Filharmonikus Zenekar előadásában, az együttest 1988 óta zeneigazgatóként vezető Jurij Tyemirkanov vezényletével.
MTI
"Ebben a műben tényleg minden benne van. Fontosak a technikai megoldások is, mert igazán +hegedűszerű+, vagyis igen jól játszható. Én akkor élvezem igazán, amikor egy gondolkodó karmester és egy gondolkodó zenekar a partnerem, mert rengeteg ötlet, érzelem, titok bújik meg a darabban" - fogalmazott a 31 éves, anyai ágon szlovákiai magyar származású muzsikus.
Mint mondta, a teljes mű nagyon közel áll a szívéhez, és még azért sem "neheztel" Brahmsra, amiért a darab legszebb dallamát a 2. tételben nem a hegedűnek, hanem az oboának írta. "Az oboa különben is gyönyörű hangszer, mindig nagy élmény továbbfűzni ezt a bizonyos dallamot a lassú tételben".
A kérdésre, hogyan érzi, mikor melyik darab előadásának jön el az ideje, elárulta, hogy már egészen korán vakmerően próbálkozott a legfajsúlyosabb művekkel, mert úgy érezte, ez megerősíti.
"Így aztán például a Beethoven-hegedűversenyt játszottam.
Természetesen 12 évesen közel sem úgy adtam elő a művet, mint harmincévesen, és majd ötvenévesen megint teljesen másképp értelmezem majd. De valóban fontos ez a fejlődés, ami akkor is megtörténik, ha még nem vagyok érett a darabra. Ma már kifejezetten hálás vagyok azokért a korai évekért, amikor +szabad volt+ ezekkel a monumentális művekkel foglalkoznom úgy, ahogyan akkoriban tudtam."
Mint mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Brahms darabját is azért játssza másképp, mint "szokás", mert régóta dolgozik rajta. "Huszonöt évesen adtam elő először, és azóta sok mindent másképp gondolok, de igenis van olyan, amire már akkor rájöttem, és csak finomítottam rajta".
A kérdésre, mennyire volt nehéz út a fiatal, tehetséges gyermekből valóban komoly, elfogadott művésszé válnia, úgy fogalmazott: fiatalon sikeresnek lenni valójában nagy ajándék volt, nincs oka panaszra, de az ember igazán azt szeretné, ha művészként komolyan vennék.
"Lehet, hogy kicsit messziről közelítem a választ, de fontos elmondanom, hogy az úgynevezett crossoverrel sosem kacérkodtam, ahogyan a külsőmet sem használtam fel soha arra, hogy előrébb jussak. Mindig maga a zene volt fontos. Sok esetben a kollégák, és elsősorban a dirigensek döntenek, hogy melyik szólistát tartják jelentősnek.
És ebben a döntésben nem a külsőségek, nem egy fotó, hanem a mindenkori minőség számít, amit nyújtani tudok. Ezért szeretek annyira a szentpétervári zenekarral és Jurij Tyemirkanovval dolgozni: a maestro és a zenészek arra kíváncsiak, amit tudok, és nem arra, hány éves vagyok vagy hányas a ruhaméretem".
Julia Fischer nemcsak hegedű-, de egyúttal zongoraművész is. Mint mondta, hegedűsnek tartja magát, zongoristaként szinte soha nem lép fel nyilvánosan. Elárulta ugyanakkor, hogy ha otthon van, kikapcsolódásként mégiscsak a zongorát választja.
A koncertezés, a kamarazenélés és a család mellett a tanítás teszi teljessé az életét. "A pedagógiai munka nagyon fontos számomra, és természetesen a növendékeim is, zenészekként és emberekként egyaránt. A tanítás egyre nagyobb jelentőséget kap az életemben.
Folyamatosan gondolkodom, hogyan tudom megoldani a felmerülő problémákat, nehézségeket, hogy minél többet segíthessek a tanítványaimnak. Gyakran azt érzem, többször gondolkodom már tanárként, mint szólistaként. Ez nyilván a fejlődésem újabb állomása lehet, nemde?"
A müncheni születésű muzsikus a világ legnagyobb karmestereivel és zenekaraival dolgozik együtt rendszeresen. Játszott már a New York-i Filharmonikusokkal is Lorin Maazel vezényletével, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekarral pedig legutóbb 2014 februárjában lépett fel a Carnegie Hallban.
A május 5-i koncerten előadandó Brahms-remekből 2007-ben készített lemezt, amelynek köszönhetően az egyik legrangosabb komolyzenei hanglemez-szaklaptól megkapta Az év művészének járó Gramophone-díjat.
A hangversenyen a versenymű mellett Beethoven III., "Eroica" szimfóniája hangzik még el Oroszország legrégebbi szimfonikus zenekara, az 1882-ben alapított Szentpétervári Filharmonikus Zenekar előadásában, az együttest 1988 óta zeneigazgatóként vezető Jurij Tyemirkanov vezényletével.
MTI
Hozzászólások