Kína egyik legkeresettebb kortárstánc-együttese lép fel a Trafóban

Kína egyik legkeresettebb kortárstánc-együttese, a TAO Dance Theater lép fel október 14-én és 15-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában a rituálékat és a kínai indie folk zenét is megidéző előadással.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében Budapestre érkező együttes sajátos, egyedülálló mozgástechnikával dolgozik, amely a test különböző, szeparált egységeinek örvénylő, körkörös mozdulatsoraira épül - olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

trafó

Tao Je előadásainak címe következetesen csak számokból áll, mivel a művész nem akarja befolyásolni a nézőket azzal, hogy szavakkal fémjelezze produkcióit. Koreográfiái olyan kísérletek, amelyekben az emberi testben rejlő lehetőségeket kutatja, a test határait feszegeti. Számára a test tisztán vizuális forma, amely mentes a történetmesélés kényszereitől.

A számos díjjal kitüntetett Tao Je hitvallása szerint kemény munkával és odaadással meg lehet teremteni a test racionálisabb megértésének a lehetőségét, és megmutatni azt a teljes potenciált, amelyre az emberi test fizikai korlátai ellenére képes.

A 6 és a 7 című előadások, amelyek a Trafó 200 százalék tánc elnevezésű sorozatába illeszkednek, egyaránt tükrözik a koreográfus hitvallását, és úgy mutatják meg az emberi testet, ahogy ritkán találkozni vele. Az egyikben hat, a másikban hét táncos egynemű, tiszta, összehangolt mozgása idéz elektromos kisülést, vagy épp meditatív, szerzetesi nyugalmat.

A TAO Dance Theater az első olyan kínai kortárs táncegyüttes, amelyet meghívtak a Lincoln Centerbe, az Edinburghi Fesztiválra és a Sydney Operaházba.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com