Kitömött vadállatokért rajonganak a kínai gazdagok

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében, akik egy-egy állatért átszámolva több tízmillió forintot is hajlandók fizetni.

káA piacon szinte kivétel nélkül mindenféle állat megtalálható: így legálisan vásárolható preparált elefántfej, szarvas, zebra vagy oroszlán. Minél nagyobb és ritkább, valamint veszélyeztetettebb egy-egy faj, annál magasabb az érte elkért ár - idézte az egyik eladót a Pejcsing Zsipao című kínai lap.

Kitömött sarki jegesmedve 600 ezer jüanért (22 millió forintért) kapható, akinek erre nem telik, az már 80 ezer jüanért (3 millió forintért) vehet sarki rókát.

A kereskedők közlése szerint az állatokat legálisan importálják: haláluk természetes okok miatt következett be, egy-egy kínai vállalat importálja tetemüket elsősorban Kanadából és Dél-Afrikai Köztársaságból, a kínai erdőgazdálkodási hivatal pecsétje is bizonyítja a legális behozatalt.

Az újság szerint korábban többnyire közösségi helyek, klubok, éttermek vásároltak a kitömött állatokból. Egyre jellemzőbb azonban az "otthoni használatra" való vétel, amelyet a borsos árak miatt csak a gazdag kínaiak engedhetnek meg maguknak. Különös esetek is akadnak, így például az egyik vásárló kifejezetten szomszédjainak elijesztésére vett egy kitömött farkast - számolt be a lap.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com