Klasszikusok és kortársak az Uránia képzőművészeti filmkínálatában

Nyolc alkotás, köztük hat új bemutató szerepel az Uránia Nemzeti Filmszínház képzőművészeti filmkínálatában a szeptemberben induló 2017/2018-as évadban. A filmekben többek között Michelangelo, Canaletto, Cézanne, az amerikai impresszionisták vagy a brit David Hockney művészete is megelevenedik.



A tavasszal már sikerrel bemutatott Monet-portré, az Én, Calude Monet szeptemberi ismétlése után, október 1-jén jön az évad első újdonsága: a British Museum Hokuszai-kiállításának anyagából készült Hokuszai - A nagy hullámon túl című film. Kacusika Hokuszai, a 18-19. században élt japán festő nagy hatással volt Monet, Van Gogh és Picasso munkásságára is. Egy életen keresztül vizsgálta embertársait, megszállottan kutatta a természetet és a spirituális tanokat, és tanulmányaihoz legtöbbször a Fudzsi vulkán képét használta háttérnek.

Szintén októberben, a rendkívül látványos Exhibition on Screen sorozat részeként lesz látható az ősz egyik legjobban várt társművészeti mozidarabja, a Michelangelo - Szerelem és halál, amely a reneszánsz egyik legnagyobb alkotóművészének életét és munkásságát tárja fel részletekbe menően - olvasható az Uránia MTI-hez eljutatott közleményében.


November elején a Londoni Buckingham Palota Canaletto-kiállítását feldolgozó mozifilmet láthatja a budapesti közönség.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kevesen tudják, hogy a világ legnagyobb Canaletto-műegyüttese nem Olaszországban, hanem az angol királyi kollekcióban található, ami annak köszönhető, hogy III. György király 1762-ben majdnem egy tételben megvásárolta John Smith velencei brit konzulnak, a festő legfőbb közvetítőjének gyűjteményét. Ebbe a páratlan anyagba enged bepillantást a Phil Grabsky, az Exhibition on Screen sorozat kitalálója által rendezett film.


Karácsony előtt egyetlen alkalomra visszatér a filmszínházba egy korábban nagy sikerrel játszott darab, a British Museum viking kiállításáról készült Vikingek - Élet és legenda. A másfél órás opuszban többek között Neil MacGregor, a British Museum igazgatója tárja fel a nézők előtt, hogyan hoztak létre a vikingek egy négy kontinenst érintő, összetett nemzetközi kereskedelmi hálózatot, emellett a nyelvükön, a költészetükön és a hagyományaikon keresztül a titokzatos nép mindennapjaiba is betekintést nyerhet a közönség.


Januárban vetítik a Festői kertek - Amerikai impresszionizmus című alkotást, amely a Florence Griswold Múzeum rendkívül népszerű kiállítása alapján készült. A múzeum Connecticutban található, Griswold egykori birtokán, amelyet az "amerikai Barbizonnak" is neveznek. A birtok körül jött létre a 20. század legelején az Old Lyme művésztelep. Nyaranta itt bérelt szobát és dolgozott Henry Ward Ranger, Childe Hassam, Willard Metcalf és William Henry Howe, Matilda Browne, a Longacre-nővérek és Ellen Axson Wilson is, Woodrow Wilson elnök első felesége, akiket a filmből közelebbről is megismerhet a közönség.


Februárban a modern festészet irányába nyit az évad: ekkor vetítik a David Hockneyről, Nagy-Britannia jelenleg talán legelismertebb képzőművészéről szóló Exhibition on Screen epizódot. A film a londoni Királyi Művészeti Akadémia 2012-es és a művész Los Angeles-i műtermében megrendezett 2016-os kiállításokat dolgozza fel. Előbbi a mester hatalmas tájképeiről szólt, utóbbin pedig a Los Angeles-i művészvilág tagjairól és hétköznapi emberekről festett portréit mutatta be, köztük olyanokét, mint John Baldessari képzőművész vagy Berry Humphries komikus. A képzőművészeti film révén a jelenkori művészet egyik legnagyobb alakjának titkai tárulnak fel, részben a művész saját előadásában.


A közlemény szerint az évad utolsó képzőművészeti filmújdonságaként 2018 márciusában a modern festészet atyjáról, Cézanne-ról láthatnak portréfilmet az érdeklődők. A Cézanne - Egy élet portréi című alkotás az Aix-en-Provence-i művész nagyközönség előtt kevéssé ismert arcképfestői munkásságát mutatja be, egyúttal a portrék által életének legfontosabb szereplőivel is megismertet. A film alapjául szolgáló tárlat idén nyáron nyílt a párizsi Musée d'Orsay-ban, az ősz folyamán Londonban, a National Portrait Galleryben, 2018 első felében pedig Washingtonban mutatkozik be.


Bővebb tájékoztatás a filmekről és a vetítési időpontokról az Uránia internetes oldalán (www.urania-nf.hu) olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com