Könyvfesztivál - Franzen: a Diszkomfortzóna egy rivalizálás vége
"A Diszkomfortzóna egy rivalizálás végét jelentette az életemben. David Foster Wallace volt az, akivel mindig versenyeztünk, az ő 2008-ban történt öngyilkossága óta ez végleg megszűnt bennem" - erről is beszélt Jonathan Franzen amerikai író, a Könyvfesztivál díszvendége a szombati pódiumbeszélgetésen a Millenáris parkban.
"Dühös voltam, mert Wallace-t a halála után fedezte fel Amerikában a sajtó, miközben nagyon fontos műveket írt. A rivalizálásunk szeretetteljes volt, ösztönözni tudtuk egymást. A Diszkomfortzóna megírása jelentette számomra ennek a végét, azóta leginkább az ösztönöz az írásra, ha rosszakat írnak a munkáimról" - fogalmazott Jonathan Franzen, akinek a 22.
Mint Franzen a pódiumbeszélgetésen elmondta, a nagyon személyes, élete első húsz évét felelevenítő műnek nem lehetett volna nekikezdeni, ha szülei akkor még éltek volna. "A 2001-ben megjelent Javításokkal váltam ismert szerzővé Amerikában. Sokszor komoly szégyenérzetem volt egy-egy családi történet megírásakor.
A szégyenérzet gyerekkoromtól megvolt, író is úgy lettem, hogy naponta elvonultam a világ elől a sötét szobába, amikor olvastam. A szüleim nem támogattak abban, hogy író legyek, még akkor sem, amikor a főiskola elvégzése után ezzel álltam elő. Utólag egyetértek velük, szerintem nem jó, ha a szülő mindenben támogatja a gyerekeit" - idézte fel az író.
Megjegyezte, hogy a Javítások megjelenése után százával kapta a leveleket, és mindenki azt írta neki, milyen tűpontosan írta le az ő életüket, karakterüket a családban. A Javításokban egy középnyugati anya karácsonyra összetrombitálja az egész családot, miközben konfliktusok, társadalmi problémák törnek a felszínre. Hozzátette: fontos számára, hogy ez a fajta kapocs is megmaradjon az olvasóival, hogy sikerüljön fenntartani az azonosulást bennük a történetei iránt.
A Diszkomfortzónában kirajzolódik Franzen dühe is a republikánusok, a Bush-adminisztráció, a pénzgyűjtő gépezet ellen. "Azt gondoltam, nem helyes, ahogy a dolgok történnek, hogy az adók úgy csökkennek, hogy a magánjavakat használják fel különböző célokra. Olvastam, hogy déli gazdák traktorokkal indultak a Katrina hurrikán áldozatainak megsegítésére, én meg ott ültem a szobában és fortyogtam, hogy az egész országot áldozattá tették. Később azért rájöttem, hogy igenis helyes dolog, ha az egyszerű emberek tenni akarnak a hazáért".
A pódiumbeszélgetésen ott volt Bart István, aki a Franzen-művek magyar fordítója, a Szabadság (2010) és az amerikai író korai regénye, az Amerikában 1992-ben kiadott Erős rengés átültetője. "A Diszkomfortzónánál éreztem azt, hogy Franzen felszabadult, könnyeddé vált az írása, mintha egy terhet vetett volna le magáról. Ami korábban szégyenérzetet hozott számára, a gyerekkori élmények, azt a memoárban sokkal simábban írta le".
Jonathan Franzen kora délután kígyózó sorok, hatalmas érdeklődés mellett dedikálta az Európa Könyvkiadónál most megjelent Diszkomfortzónát és korábbi műveit a kiadó standjánál a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
(Forrás: MTI)
"Dühös voltam, mert Wallace-t a halála után fedezte fel Amerikában a sajtó, miközben nagyon fontos műveket írt. A rivalizálásunk szeretetteljes volt, ösztönözni tudtuk egymást. A Diszkomfortzóna megírása jelentette számomra ennek a végét, azóta leginkább az ösztönöz az írásra, ha rosszakat írnak a munkáimról" - fogalmazott Jonathan Franzen, akinek a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg magyarul az Egyesült Államokban 2006-ban piacra került memoárkötete, a Diszkomfortzóna.
Mint Franzen a pódiumbeszélgetésen elmondta, a nagyon személyes, élete első húsz évét felelevenítő műnek nem lehetett volna nekikezdeni, ha szülei akkor még éltek volna. "A 2001-ben megjelent Javításokkal váltam ismert szerzővé Amerikában. Sokszor komoly szégyenérzetem volt egy-egy családi történet megírásakor.
A szégyenérzet gyerekkoromtól megvolt, író is úgy lettem, hogy naponta elvonultam a világ elől a sötét szobába, amikor olvastam. A szüleim nem támogattak abban, hogy író legyek, még akkor sem, amikor a főiskola elvégzése után ezzel álltam elő. Utólag egyetértek velük, szerintem nem jó, ha a szülő mindenben támogatja a gyerekeit" - idézte fel az író.
Megjegyezte, hogy a Javítások megjelenése után százával kapta a leveleket, és mindenki azt írta neki, milyen tűpontosan írta le az ő életüket, karakterüket a családban. A Javításokban egy középnyugati anya karácsonyra összetrombitálja az egész családot, miközben konfliktusok, társadalmi problémák törnek a felszínre. Hozzátette: fontos számára, hogy ez a fajta kapocs is megmaradjon az olvasóival, hogy sikerüljön fenntartani az azonosulást bennük a történetei iránt.
A Diszkomfortzónában kirajzolódik Franzen dühe is a republikánusok, a Bush-adminisztráció, a pénzgyűjtő gépezet ellen. "Azt gondoltam, nem helyes, ahogy a dolgok történnek, hogy az adók úgy csökkennek, hogy a magánjavakat használják fel különböző célokra. Olvastam, hogy déli gazdák traktorokkal indultak a Katrina hurrikán áldozatainak megsegítésére, én meg ott ültem a szobában és fortyogtam, hogy az egész országot áldozattá tették. Később azért rájöttem, hogy igenis helyes dolog, ha az egyszerű emberek tenni akarnak a hazáért".
A pódiumbeszélgetésen ott volt Bart István, aki a Franzen-művek magyar fordítója, a Szabadság (2010) és az amerikai író korai regénye, az Amerikában 1992-ben kiadott Erős rengés átültetője. "A Diszkomfortzónánál éreztem azt, hogy Franzen felszabadult, könnyeddé vált az írása, mintha egy terhet vetett volna le magáról. Ami korábban szégyenérzetet hozott számára, a gyerekkori élmények, azt a memoárban sokkal simábban írta le".
Jonathan Franzen kora délután kígyózó sorok, hatalmas érdeklődés mellett dedikálta az Európa Könyvkiadónál most megjelent Diszkomfortzónát és korábbi műveit a kiadó standjánál a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások