Könyvfesztivál - Gasztrotörténeti hiánypótló Vinkó József új kötete

Humoros, olykor ironikus történeteken keresztül mesélő, hiánypótló gasztrotörténeti kötet Vinkó József újságíró, publicista Szellem a fazékból - Gasztrotörténetek című új könyve, amelyet a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatnak be, Budapesten.

A szerző a szombati, dedikálással egybekötött bemutató előtt az MTI-nek elmondta: az 1970-es években indult világhódító útjára a nouvelle cuisine, az új konyha mozgalma.

A szakácsok elkezdtek másként főzni, megjelentek a főzőiskolák, majd a színes, albumszerű szakácskönyvek is, de a gasztrotörténeti, kulturális könyvek, amelyek a főzés hátterét és kultúrhistóriáját elemezték, csak 20-25 éves késéssel kezdtek el íródni. "Nagyon kevés ilyen, a nagyközönség számára is érdekes könyv született, ennek pótlására íródott a Szellem a fazékból" - mondta Vinkó József.

sors konyvA kissé ironikus, önironikus, esszéista jellegű írások betekintést engednek egy-egy étel, alapanyag történetébe. Választ adnak például arra, mi a különbség gourmet és gourmand között, mikor nyitott az első étterem, miért hívják a derelyét barátfülének és hogy hogyan született a pezsgő. "A történetek segítségével tudatossá akarom tenni az embereket, hiszen ha megismerik az ételek történetét, gasztronómiai hátterét, az megváltoztatja a hozzájuk való viszonyulásukat. Egy ország kultúrájának egyik legjobb fokmérője ugyanis gasztronómiai kultúrája. Másrészt magát az embert is meghatározza kulináris identitása. Nemcsak anyanyelvemen, kultúrámon keresztül határozom meg magam, hanem az ételekhez fűződő viszonyomon keresztül is, hiszen ahogy a mondás is tartja: az vagy, amit eszel" - mondta Vinkó József.

Szerinte ezt a kulturális identitást ugyanakkor veszély is fenyegeti: "naponta kihal egy étel a Földön", ugyanúgy, ahogy egy dialektus vagy egy állatfaj. A könyv célja ennek megállítása, hogy a humor és a gasztrotörténetek segítségével megmutassa az embereknek a kulináris sokszínűség titkait.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com