Közmédia napja - Életmű-díjat kapott Wacha Imre nyelvész

Életmű-díjat kapott Wacha Imre nyelvész a közmédia napja alkalmából a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától, Szabó László Zsolttól szombaton a budapesti Millenáris parkban.

A jelenleg is oktató Wacha Imre tanár, nyelvész a díjat a közmédiában eltöltött 50 éves kiemelkedő beszédtanári munkásságának és nyelvművelő tevékenységének elismeréseként vehette át az MTVA vezetőjétől.
Az MTVA méltatása szerint Wacha Imre neve ma már fogalom a közmédiában. Kitűnő előadókészsége, anekdotázó stílusa, kedves humora sokak, köztük bemondók, műsorvezetők számára könnyítette meg a szövegértelmezési gyakorlatokat és beszédtechnikai órákat.

Bemutatták a közmédiumok új arculatátA díjátadón felidézték a 83 éves tanár életpályáját; eszerint Wacha Imre nyelvészként a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt, ahol számos szótár, kézikönyv szerkesztésében vett részt. Nevét azonban nem csupán a tudományos munka tette ismertté, hanem az előadói tanári munka, amellyel bemondók tucatjait, egyetemi vagy főiskolai hallgatók százait, iskolások vagy tévénézők tömegeit vezette be az értelmes és szép kiejtésű magyar beszéd rejtelmeibe.

1964-ben kezdte a rádió, majd a televízió bemondóit oktatni, mint nyelvész. Dolgozott Bőzsöny Ferenccel, Debrenti Piroskával, segítette Acél Anna, Kertész Zsuzsa, Török Annamária, Varga János, Szlotta Judit és Bordi András indulását a pályán. Szinte mindenki megfordult az óráin, akik ma mikrofon előtt beszélnek a közmédiában.
Wacha Imrének a beszédoktatás mellett az elmúlt évtizedekben 13 önálló, 7 társszerzővel írt könyve és 260 cikke, tanulmánya jelent meg.

Wacha Imre a díjat megköszönve arról beszélt, a közmédia tévés és rádiós munkatársainak tisztán és érthetően kell megtanulniuk beszélni, mert mint fogalmazott, "a médiában más beszédtörvények vannak, mint a hétköznapi nyelvben". A nyelvész tanár szerint azonban a beszédtanulás önmagában nem elég, meg kell tanulni gondolkodni is, hiszen a nyelv segítségével az ember gondolatokat, érzéseket tolmácsol.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com