Latorcai Csaba: Szigetvár a vitézség szimbóluma

"Szigetvár a vitézség szimbóluma", a baranyai város egyre nagyobb szerepet fog játszani a magyar nemzeti identitásképzésben - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten, az I. Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának régészeti feltárásának befejezéséről az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában rendezett konferencián.Latorcai Csaba közölte: a kutatás eredménye jól ismertté vált a közvélemény számára, ezért az arra fordított állami támogatás az egyik legjobban hasznosuló forrás volt. Szigetvár az egész nemzet számára egyre nagyobb jelentőséggel fog rendelkezni nemzeti identitásképzésünk szempontjából - hangoztatta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy baranyai város "megérdemelne" egy régóta vágyott, a magyar vitézségnek szentelt kiállítóhelyet, múzeumot.     


Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzorának, a kutatások pécsi vezetője az MTI-nek nyilatkozva közölte: az 1566.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

szeptember 7-én hajnalban meghalt török uralkodó valamikor 1574 körül felépült türbéje eleve zarándokközpontnak készült. A sírkomplexumnak "politikai mobilizációs" szerepe volt. Küldetése az örökös muszlim térhódítás emlékezetpolitikai kifejezése volt - állapította meg.    


Ugyanakkor - tette hozzá - az oszmán hatalom "demográfiai erőtlensége" miatt Vidóczi Fábián katolikus pap a a 17. század közepén ott plébániát alapított, majd onnan szervezte újjá a katolikus hitéletet a Dráva mentén - ismertette. Pap Norbert komoly eredménynek nevezte, hogy az elmúlt két hónapban megkezdték település a keresztény városrészének kutatását, amely még hosszú évekre ad feladatot a kutatóknak. Utóbbiról úgy fogalmazott: "ez egy nagyon fontos lépés számunkra, mert a hely narratíváját megváltoztatta, keresztényiesítette".     


Kitért arra is, hogy a zarándokközpont életében a legjelentősebb látogatás 1683 nyarán történt, amikor Turbékra látogatott Kara Musztafa nagyvezír 4000 lovassal, hogy Bécs tervezett bevétele előtt, "a nagy szultán szellemétől nyerjenek erőt". Pap Norbert beszámolója szerint Turbék pusztulása 1688 és 1692 között történt. A hosszú blokád alatt a település előbb leégett, lakosai elköltöztek. A blokád elején a türbét és a dzsámit felszentelték keresztény kápolnáknak, ezzel mintegy sprirituálisan vissza is foglalták a területet az iszlámtól a keresztény Európának - mondta.     


Fodor Pál történész-turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója bevezetőjében a projekt jelentőségét érzékeltetve azt mondta: a kutatás világraszóló eredményeket hozott, az túlnőtt a szűk tudományos közösségen. Hóvári János történész, kormányzati megbízott a régészeti kutatást részletesen ismertetve a többi között arról beszélt, hogy a felfedezés világtörténelmi jelentőséggel bír, amely "túlmutat Magyarországon", majd a Szigetvár-emlékezet ápolásának fontosságát hangsúlyozta.     


Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyarok, a baranyaiak, a szigetváriak identitásához is sokat tesz hozzá a kutatások eredménye. A tervezett kiállítóközpontra utalva jelezte, hogy az a baranyai turizmust is erősíti. Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint az elmúlt hét évben több projekt, hazai és nemzetközi tudományos együttműködés keretében folyt a Szigetvár melletti Turbékon a hódolt Magyarország egyedülálló létesítményének, I. Szulejmán szultán sírkomplexumának kutatása.


A vizsgálat a pécsi egyetem kutatóinak munkájával indult, és az elveszett zarándokközpont azonosításához vezetett. 2015-től az MTA BTK és a PTE kutatóinak együttműködésében, az NKFIH (OTKA) támogatásával zajlottak a feltáró munkák. 2017-ben kormányhatározat döntött a feltárt épületmaradványok és környezetük állami kézbe vételéről, a kutatások 2019. végi lezárásáról, egy leendő kulturális-turisztikai központ tervezésének megindításáról és az ehhez szükséges anyagi forrás rendelkezésre bocsátásáról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com