LMP: szakmai alapú kulturális örökségvédelmi rendszerre van szükség

Az LMP valódi, szakmai alapon és önálló intézményrendszeren nyugvó, kiszámítható működésű kulturális örökségvédelmi rendszer megteremtését tartja szükségesnek - mondta Komlósi Csaba, a párt kulturális szakszóvivője szombati sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.lmpVéleménye szerint az utóbbi években "eléggé jelentős pusztulás történt a műemléki állományban": épületek kerültek ki ebből a körből vagy semmisültek meg, és ezt a területet ma az "ideológiai mázzal leöntött nagyzási hóbort" és a gazdasági haszonszerzés jellemzi.

Utóbbi példájaként említette, hogy "a hatalomhoz közel álló gazdasági érdekcsoportok" olcsón felvásárolnak lerobbant, de patinás épületeket, azokat gyorsan, nemegyszer uniós forrásokat bevonva felújítják, majd nagy haszonnal működtetik vagy értékesítik; szavai szerint ebben a körben szaúdi és török üzletemberek is megjelentek.

Az intézményrendszer felszámolása mellett Komlósi Csaba súlyos problémaként említette a forráshiányt, megemlítve, problémás megoldásnak tartják, hogy a kormány helyett a cégek dönthetik el, hová kerüljön a "műemlékvédelmi tao-ból". Már korábban is látszott - tette hozzá -, hogy a társasági adó ilyen felajánlása jelentős visszaélésekre ad alkalmat.

Szavai szerint a területen a politika és a gazdaság sajátos összefonódása jelenik meg; "a gazdálkodók tudják, hogy kinek kell adni ahhoz, hogy a megrendeléseik megmaradjanak, esetleg új megrendeléseket kapjanak".
Kifogásolva azt is, hogy az elosztásnál nem érvényesülnek a szakmai szempontok, abszurdnak nevezve, "ahogy a nemzeti értékek között szelektálnak".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com