Mai alkotók az első világháborúról Gödöllőn

Az első világháború kitörésének századik évfordulója szolgált kiindulópontul a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) legújabb, szombaton nyíló csoportos kiállításának – mondta el az MTI-nek a tárlat kurátora.

Katona Szabó Erzsébet textilművész a GIM alkotóházában látható Mű - Történetek - Az emlékezés éve 1914-2014 című kiállításról az MTI-nek kiemelte, hogy a tárlat szorosan kapcsolódik Gödöllő idei tematikus évéhez, amelynek Régi ház 1914-2014 – Kezdet és vég a mottója.

gh

 

A kiállító képző- és iparművészek az első világháború témájára reflektálnak, a művek többsége kifejezetten erre az alkalomra készült. Az alkotások mellett közzéteszik írásban saját gondolataikat, reflexióikat a témával és az alkotás megszületésével kapcsolatban.

A közönség szívesen ismeri meg, hogyan jön létre egy alkotás, mi inspirálja a művészt egy-egy kép, grafika, szobor, kárpit létrehozásakor, így a látogató most nemcsak a művekkel, hanem a történetükkel is találkozhat - magyarázta a kurátor.

A művészek különbözőképpen fejezték ki gondolataikat, érzéseiket a szavak segítségével: volt olyan alkotó, aki verset írt, más a nagypapa egykori leveléből idézett.

A 19 művész alkotásai számtalan műfajt, technikát felölelnek, látható kárpitterv, olajfestmény, installáció, montázs, kollázs és noha a kiállítás drámai hangvételű, képviselteti magát a fanyar humor is grafikában - fűzte hozzá a kurátor.

Katona Szabó Erzsébet kiemelte, hogy a Múzeumok éjszakáján a közönség találkozhat is a művészekkel és meghallgathatja történeteiket.

A szeptember végéig látható kiállítást Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitja meg szombaton délután a GIM Házban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com