Margaret Atwood és Salman Rushdie a Booker-díj döntősei között

Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között - jelentették be kedden a londoni British Libraryben megrendezett sajtóértekezleten.Korábban már mindkét író elnyerte a rangos brit irodalmi díjat. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik - ismertette a BBC News.

    
A 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést. The Testaments című regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni.

Aznap Atwood a londoni Nemzeti Színházban beszél majd a könyvről, az eseményt a világ számos mozijában is meg lehet majd nézni, magyar filmszínház nem szerepel egyelőre az írónő honlapján olvasható listán.
    

Salman Rushdie idén a Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották. Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére.
    

A Booker-díj rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. A mű narrátora egy ohiói háziasszony, aki múltjára, családjára és hazájára emlékezik, miközben a cseresznyés piték tetejét rácsozza. A zsűri egyik tagja, Joanna MacGregor "műfaji meghatározó regényként", "a veszteség és bánat himnuszaként" méltatta.
   

A további három díjjelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities , a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével.
    

Az 50 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be. Tavaly a belfasti származású Anna Burns nyerte el a Booker-díjat Milkman regényével, amely a felnőtté válással foglalkozik. Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat, a legrangosabb brit irodalmi elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre.


A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta. A főszponzor helyét 2019 júniusától a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. Az idei az utolsó év, amikor a Man Group a szokásos 1,6 millió fonttal (591 millió forint) finanszírozza a Man Booker-díjat és a Nemzetközi Man Booker-díjat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com