Miskolci ellenzéki pártok: nehéz helyzetben a város szimfonikus zenekara

A Miskolci Szimfonikus Zenekar sorsáért, jövőjéért aggódik a korábbi baloldali összefogás három pártja. Az MSZP, az Együtt-PM és a DK szakpolitikusai szerdai közös sajtótájékoztatójukon közölték, hogy a zenekar a legmélyebb morális válságban van.

Fedor Vilmos (MSZP) önkormányzati képviselő, a megelőző ciklusban Miskolc kultúráért felelős alpolgármestere arról szólt, hogy a vidéki Magyarország egyik legjobbjának tartott szimfonikus zenekara az elmúlt évben alapításának 50. évfordulójára készült, amikor is a fenntartó városi önkormányzat új igazgatót választott a zenekart működtető kht.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

élére.

Miskolci_Szimfonikus_logo_nevvel

Az ünnep elmaradt, mint ahogy a kinevezett Horváth Ádám igazgató is hamar, közös megegyezéssel megvált posztjától - mondta Fedor Vilmos, majd közölte: a zenekar a legmélyebb morális válságban van, a következő évad még csak tervekben létezik, rejtélyes szerződések kerülnek elő a fiókból, a felelőtlen gazdálkodás miatt pénz csak október elejéig van. Az MSZP-s képviselő szerint a várost vezető Fidesz-KDNP koalíció elzárkózik a felelősség megállapítástól, holott a legutóbbi közgyűlésen vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték ennek érdekében képviselőtársával.

A szocialista várospolitikus emlékeztetett arra, hogy "megalázó módszerrel menesztették Kovács Lászlót, a zenekar korábbi, nemzetközi hírű vezetőjét, a menedzsment minden tagját pedig rövid úton kirúgták".

Solymosi Árpád, a DK szakpolitikusa, aki korábban a zenekart működtető társaság művészeti titkára volt, arról szólt, hogy Horváth Ádám "rombolni jött", és megjegyezte: a jubileumi koncert is jószerivel félház előtt hangzott el, "ez pedig megalázó volt a zenekar tagjainak".

"Tudatos kultúra-rombolás" zajlik Miskolcon - hangoztatta.
Nagy-Korsa Judit, az Együtt-PM szakpolitikusa azt mondta: felelőse van annak, hogy az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Miskolci Szimfonikus Zenekar "iszonyatosan nehéz anyagi és morális helyzetbe" került, erre a helyzetre pedig a politikának, a politikusoknak kell felhívni a figyelmet.

A miskolci városvezetés május elején döntött úgy, hogy "a jubiláló együttes iránt érzett felelőssége miatt" kezdeményezi az ügyvezető, Horváth Ádám szerződésének megszüntetését. A város közgyűlése átmenetileg megbízta Szászné Pónuzs Krisztinát az együttes vezetésével és új ügyvezetői pályázat kiírásáról rendelkezett.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com