Nagy István művészetét bemutató tárlat nyílik Kecskeméten

Egy székely az Alföldön címmel Nagy István festészetét bemutató tárlat nyílik a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben csütörtökön.A Nagy István alkotásait bemutató tárlat egy sorozat harmadik része, amely a jelenkori magyarországi műgyűjtés egyik legfontosabb magángyűjteményéből, Kemény Gyula festőművész, restaurátor kollekciójából nyújt válogatást - mondta el az MTI-nek Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora.
    

Bozsó János, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény elnöke azt emelte ki: Nagy Istvánt egyrészt az alföldi festészet képviselőjének tekintik, akinek jelentős hatása volt a téma és a szemlélet közvetítésében a következő művésznemzedékekre, másrészt a magyar konstruktivizmus egyik hírnökének tartják az egyre hangsúlyosabb, geometrikus szerkesztésből fakadóan.
    

Az első világháború poklában esendően hányódó baka portréja, a varrás fölé görnyedő édesanya, a fiatalságában tündöklő tejívó lány színes figurája egyaránt szerepel a válogatásban - sorolta Bozsó János, aki a kiállítás egyik kurátora is. Hozzátette: az utolsó korszakot, a bajai éveket egy meleg fényekben fürdő, a Sugovica-partot ábrázoló alkotás idézi meg a kiállításon.
    

Hozzátette: Nagy István művészete elementáris erővel hat a nézőre. Szűkszavú, de lenyűgöző kompozícióin tájak és az ott élők jelennek meg. Nagy István 1873. március 28-án született Csíkmindszenten. Tanítóként a Kalocsa melletti Homokmégyen kezdett el dolgozni. Itt készült rajzai alapján fedezték fel tehetségét. Később, Székely Bertalan növendékeként tanári oklevelet szerzett. Münchenben, Párizsban és Olaszországban folytatott tanulmányokat. Első kiállítása 1902-ben Csíkszeredában nyílt meg, majd ezt egy-egy tárlat követte Marosvásárhelyen és Budapesten is. Részt vett az első világháborúban, ahol főként katonaportrékat készített.
    

A háború után rövid ideig Erdélyben élt, majd Budapestre költözött, de megfordult Szentes környékén, Koszta József mellett is. A Nemzeti Szalonban 1923-ban rendezett nagyszabású kiállítása országos hírnevet, elismertséget szerzett számára. A húszas évek második felében ismét Erdélyben dolgozott, 1926-ban megházasodott, egy évvel később fia született. Betegsége végleges letelepedésre kényszerítette, 1930-ban a család Bajára költözött. A Képzőművészek Új Társasága 1934-ben választotta törzstagjai közé. A festőművész 1937. február 13-án hunyt el Baján.
    

A Kemény-gyűjteményből válogatott harmadik tárlat 38 alkotást vonultat fel a festőművésztől és május 12-éig látogatható a kecskemécsi Bozsó Gyűjteményben csütörtöktől vasárnapig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com