Nőt választottak a Berlini Művészeti Akadémia elnökének

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) több mint háromszáz éves történetében először nőt választottak a tekintélyes nemzetközi művészeti szervezet elnöki tisztségére.

Az AdK 1696-ban kezdődött történetének első női elnöke az argentin származású Jeanine Meerapfel filmrendező, producer és forgatókönyvíró, akit a szervezet hét végi közgyűlésén választottak meg a kilenc évi elnöki munka után leköszönt Klaus Staeck német plakatáművész utódjának.

jjj

Jeanine Meerapfel a megválasztása után adott első nyilatkozatában kiemelte, hogy az akadémia továbbra is elkötelezett résztvevője lesz a társadalompolitikai vitáknak. "Nemcsak művészetet csinálunk és mutatunk be, hanem felkarolunk társadalmi kérdéseket, amelyeket mások nem emelnek be a diskurzusba" - mondta az AdK első női elnöke.

Az akadémia alelnökének Kathrin Röggla osztrák írót választották, aki Nele Hertling német színházigazgatót váltja a tisztségben.

Monika Grütters német kulturális államminiszter üdvözölte az AdK 45. közgyűlésének vezetőválasztási döntéseit. Úgy vélte, "mérföldkő" a német kultúrpolitikában, hogy nők töltik be az AdK legfőbb tisztségeit. "Örülök, hogy éppen ezeknek a meghatározó pozícióknak a révén nőiesebb lesz a német kultúra" - mondta az államminiszter hírportálok beszámolói szerint.

Az AdK közhasznú szervezet, feladata a művészetek támogatása, a művészet ügyének társadalmi képviselete és a kulturális örökség ápolása. Az akadémia kiállítások és nemzetközi kitekintésű társadalompolitikai fórumok, viták szervezése mellett tanácsokkal szolgál a kormánynak és kezeli számos kiemelkedő alkotó hagyatékát, köztük kortárs művészekét is, mint például Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író.

Az akadémiának a kínai Aj Vej-vejtől a francia Claude Lanzmannig több mint 400 tagja van. Kertész Imre mellett a magyar tagok között van még például Kurtág György, Esterházy Péter és Nádas Péter. Az AdK elnöke hat évig (1997-2003) Konrád György író volt.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com