Numizmatikai nyári egyetem

Dunaújváros ad otthont a XXVI. Hóman Bálint Numizmatikai Nyári Egyetemnek 2014. június 13. és 15. között.

Hóman Bálint Hóman Bálint

A Magyar éremgyűjtők Egyesülete (MÉE) annak is elsősorban dunaújvárosi szervezete rendezi társszervekkel, így a Magyar Numizmatikai Társulattal a háromnapos rendezvényt.

A rendezvény támogatói között van a Magyar Pénzverő Zrt,, a Polgármesteri Hivatal Dunaújváros, az Intercisa Múzeum, a Dunaújvárosi Főiskola, amelynek kollégiuma ad helyet a szakmai előadásoknak, a Polgármesteri Hivatal Szalkszentmárton, a Polgármesteri Hivatal Tass és a Csegely-II.Bt.

Érem és Bélyeg Szaküzlet Dunaújváros.

A megnyitóra pénteken, 2014. június 13-án 14 órakor kerül sor az Intercisa Múzeumban. A megnyitó és köszöntő után elkezdődnek a szakmai előadások, amelyek közül kettő hangzik el az első rendezvénynapon. Ujszászi Róbert a pénzverési problémákról szól a XI. század első feléből, majd az Intercisa Múzeumot Farkas Lajos igazgató mutatja be. Az idei év kísérő kiállítása 17 órakor nyílik Berán Lajos érmeiből és plakettjeiből válogatott Paddi Attila.

Szombat reggel 9 órakor folytatódnak az előadások. Délelőtt három, délután kér referátum hangzik el. Garami Erika egy XIX. századi bankjegyhamisító, festő és feltaláló életét és tevékenységét mutatja be. Baranyi Anna Telcs Ede éremművészetébe nyújt betekintést, majd Süle Tamás: Szemelvények Palotás József szobrász-művész pécsi és dunaújvárosi munkásságából című beszámolóját tartja meg.

Délután Mednyánszky Miklós magyarországi bányász-kohász érmekről beszél, majd a nap utolsó előadása következik: Szakács Béla: A magyar szépirodalom érmeken, különös tekintettel Petőfi Sándorra címet viselő referátuma.
Immár hagyománnyá vált, hogy a házigazda város ismeretterjesztő programmal készül az ország, sőt a határokon túlról érkező numizmatikusok számára. Ezúttal Berán emlékhelyek kerülnek bemutatásra Dunaújvárosban, majd Szalkszentmárton Petőfi Emlékmúzeumot látogatják meg. Végül Hóman Bálint sírjának megkoszorúzása következik Tason. Hóman Bálintban a numizmatikusok nem a politikust, hanem a numizmatát, a "Magyar pénztörténet 1000-1325" című máig alapvető mű íróját tisztelik.

Vasárnap délelőtt három előadás zárja az éves összejövetelt. Zbyšek Šustek: A szovjet Vörös Hadsereg inváziós pénzei a kelet-európai államokban című előadását osztja meg a hallgatósággal. őt követi Torbágyi Melinda: 50 éve került elő a szikáncsi solidus lelet című beszámolója, majd Pandula Attila: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadikitüntetései az I. világháborúban. I. rész: A rendek című előadássorozatának első részével zárul a program hivatalos része.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com