Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.Betöltötte a 75. életévét Stephen King, sokak kedvenc írója, akinek olyan horrortörténeteket köszönetünk, mint például A ragyogás, az Állattemető, vagy az Az, és akiről most megtudhatsz néhány kevésbé ismert érdekességet.

Triszkaidekafóbiás: King babonásan retteg a tizenhármas számtól, méghozzá annyira, hogy állítása szerint, amikor ír, akkor addig nem hagyja abba, amíg egy „biztonságos” oldalszámhoz nem ér. Ugyanígy, ha olvas, akkor soha nem csukja be a könyvet olyan oldalszámnál, aminek összege tizenhárom. A házuk előtti utolsó lépcsőfokot mindig átlépi, mert „Angliában tizenhármas lépcsőfok vezetett a bitófához az 1900-as évekig”.

Elütötte egy autó, megvette, a sofőr öngyilkos lett: 1999 júniusában történt, hogy egy autó sofőrje, Bryan Edwin Smith, nem az útra figyelt, hanem a kocsiban rendetlenkedő kutyájára, ezért nem vette észre Kinget, akit elütött.

Az író súlyos sérüléseket szenvedett, összeomlott a jobb tüdeje, több helyen eltört a medencecsontja és a lába, a fejét pedig össze kellett varrni, de szerencsére, teljesen rendbe jött. A gyógyulási időszakban pedig megírta A golyó című regényét, amivel kapcsolatban elmondta, hogy számára nincs jobb fájdalomcsillapító az alkotói munkánál.

Később King 1500 dollárért megvette az autót Smithtől, aki aztán egy évvel a baleset után öngyilkos lett. Az író elmondta, hogy azért vette meg a kocsit, mert nem akarta, hogy azt az eBayen adják el.

Ő a saját regényeiből készült filmek Stan Lee-je: A Marvel Moziverzum ismerői jól tudják, hogy a filmekben rendszeresen felbukkant Stan Lee, aki olyan képregényhősöket alkotott, mint például Pókember, a Doctor Strange vagy a Fantasztikus Négyes.

King is szeret szerepelni a művei alapján készült filmekben, de ő általában csak statisztaként. Például ő alakította a címszereplőt a Creepshow általa írt epizódjában (The Lonesome Death Of Jordy Verrill), a Ragyogásban ő játszotta a zenekar egyik tagját, valamint Tom Holbyt a Langolierek - Az idő fogságában.

Eredetileg nem akarta kiadni az Állattemetőt: King egyik legjobb írása az Állattemető, ami egy gyermekét elvesztő családról szól, és amiben a gyászoló apa valami egészen morbid dolgot tesz. Az író sokáig senkinek sem akarta megmutatni a regényét, mert túl sötétnek és kilátástalannak érezte, ezért betette a fiókba, és nekiállt a Christine-nek, ami aztán előbb is jelent meg.

Az Állattemetőt végül azért adta ki 1983-ban, mert szerződést bontott a korai műveit kiadó Doubleday-jel, viszont még tartozott nekik egy regénnyel, és ez a történet volt az egyetlen felhasználható tartaléka.

King azonban egyáltalán nem volt hajlandó reklámozni a regényt, aminek megjelenéséről interjút sem adott, és amivel kapcsolatban a mai napig állítja, hogy ha rajta múlik, akkor soha nem került volna ki az asztalfiókból.

Michael Jacksonnal közösen készítettek egy rövidfilmet: Michael Jackson halála után írt egy hosszabb cikket a kettejük együttműködéséről King. Ebből derült ki, hogy a zenész azzal az ajánlattal kereste meg, hogy rendezzék meg minden idők legfélelmetesebb videoklipjét, amibe az író belement, mivel szeret új dolgokat kipróbálni.

A Ghost alapötlete arról szól, hogy a dühös városiak el akarják zavarni a szomszéd kastélyban élő „weirdo”-t, mert szerintük rossz hatással van a gyerekekre. Bár a forgatókönyv végső változata sokban eltért Kingétől, mégis szerinte ez lényegtelen, mert büszke rá, hogy együtt dolgozhatott rajta Jacksonnal.

A Neverland elhagyásában elhangzó vádakkal kapcsolatban King közölte, hogy akkoriban még semmit sem tudott a dologról, de ha hallott is volna róla, akkor is valószínű, hogy együtt dolgozott volna a zenésszel, mert tudja, hogy a hírességekről mindenfélét terjesztenek.

Jobban kötődik a rockzenéhez, mint hinnéd: Ahogy Amy Tan, Dave Barry és Luca McBride, úgy King is tagja a csak írókból álló Rock Bottom Remainders elnevezésű, főleg jótékonysági rendezvényeken fellépő, együttesnek.

A banda mottója, hogy „legalább olyan jók zenélésben, mint a Metallica regényírásban”, és a Washington Post szerint az első fellépésük „a legerősebben promótált zenei debütálás volt a The Monkees óta”.

Habár King kétségkívül remek ritmusgitáros, mégis egy másik muzikális teljesítményét is meg kell említeni, ugyanis ő olvasta fel a hátborzongató Bedtime Stories for Children of the Damned című monológot a Blue Öyster Cult Astronomy című dalában.

Ráadásul King kedvenc száma a (Don't Fear) The Reaper ugyanettől az együttestől. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez a dal ihlette a Végítélet című regényét, ezért nem meglepő, hogy a regényből készült minisorozat minden része ezzel a dallal indul.A Carrie-t először pár oldal után kidobta: King elárulta, hogy három dolog ihlette a Carrie-t: egy telekinézisről szóló cikk a LIFE magazinban, rájött, hogy a női zuhanyzókban van függöny, és az, hogy a gimnáziumban, ahol akkoriban portás volt, holtan került elő két eltűnt lány.

Az ihletforrások ellenére King kidobta a történetet néhány oldal után, ugyanis úgy érezte, hogy fogalma sincs az akkori tinilányok életéről és szokásairól. A felesége azonban kivetette a kukából a kéziratot, és rábeszélte a férjét, hogy folytassa.

A Carrie végül elkészült és meghozta Kingnek az áttörést, ám azt, hogy ez még milyen kicsi hírnév volt, jól mutatja, hogy a Brian de Palma-féle adaptációban nem tudták helyesen leírni King nevét.

Az elektronikus könyvkiadás megváltoztatta az életét: A Minden haláliban írt King arról, hogy amikor az egyik kollégája digitális könyvkiadásra váltott a fizikairól, akkor az arra érkező reakciók felkeltették a kíváncsiságát, ezért A golyó című regényét elektronikusan jelentette meg a Scribneren.

Ennek a következménye alaposan meglepte Kinget, aki arra számított, hogy tizenhatezernél több embert nem fog érdekelni az e-könyv, ám végül több, mint ötszázezren töltötték le a történetet, ami abban az időben rekord volt.

Bár már korábban is voltak, akik felismerték, mégis ennek eredményeként nőtt meg úgy a népszerűsége, hogy egy ponton már az is előfordult, hogy napi három talkshow-ban szerepelt és a Time címlapjára is felkerült. King azonban ennek nem örült, mert úgy érezte, hogy az embereket jobban érdekli az ő története, mint az alkotásáé.

Külön „filmklubja” van: King eddig több, mint ötven könyvet írt, ráadásul kitartó rajongótáborral büszkélkedhet, így nem meglepő, hogy már sok története kapott filmes adaptációt. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy King több száz novellát is írt, ezeket pedig egy dollárért bárki megveheti, de csak meghatározott célra.

A Dollar Babies lényege ugyanis az, hogy az egy dollárt kifizető feltörekvő filmrendezők feldolgozhatják a megvett történetet, de az nem kerülhet kereskedelmi forgalomba, tehát például az internetre sem tölthetik fel, és küldeniük kell Kingnek egy példányt a kész műből.

Az író elmondása szerint Jeff Schiro volt az első, aki egy dollárt fizetett, és ő dolgozta fel a Éjszakai műszakban szereplő A mumust, ami azért vált mégis elérhetővé mindenki számára, mert Kingnek nagyon tetszett Frank Darabont A 312-es szoba-adaptációja, ezért engedélyt adott arra, hogy a kettő együtt jelenjen meg a Nightshift Collection című kazettán.

Szerepelt egy American Express-reklámban: Azt nem tudni, hogy King mennyi pénzért vállalta el, hogy eljátssza a kísértetházban bolyongó írót, akinek egzisztenciális kérdés, hogy felismerik-e, és az is rejtély, hogy ki találta ki a legolcsóbb Hammer horrorokra hasonlító körítést, de az biztos, hogy aki látta a nagyjából 30 másodperces reklámot, az örökre megjegyezte a horrormogult.

Ugyan később M. Night Shyamalan és Wes Anderson is kipróbálta magát a műfajban, mégis legfeljebb csak jobbat alkottak, de nem emlékezetesebbet.

(Forrás: hu.ign.com)