Oscar-díj - Réz András: izgalmas filmek versenye volt, kevés meglepetéssel

Nem okozott meglepetést az idei Oscar-díjátadó, bár izgalmas, sok kérdést felvető filmek versenyeztek egymással - mondta el az MTI-nek Réz András filmesztéta.

ra"Egyfajta technikai-látványbéli teljesítményt díjaztak" - vélekedett Réz András a Gravitáció című film hét Oscar-díjáról, amelyeket az amerikai filmakadémia helyi idő szerint vasárnap rendezett gáláján adtak át. A Sandra Bullock főszereplésével készült, Alfonso Cuarón rendezte dráma megkapta a legjobb rendezőnek és a legjobb operatőrnek járó aranyszobrot, valamint számos technikai kategóriában is győzött.

Az esztéta szerint figyelemreméltó, hogy az alkotás rendezője és operatőre is mexikói, tehát nem amerikai alkotóknak ítélte rendezői-operatőri díját az amerikai filmakadémia. "Ez egy picit szokatlan az Oscar gyakorlatában, persze az sem fordult elő sűrűn, hogy egy brit rendező filmje vigye el a legjobb filmnek járó Oscart" - utalt Réz András a brit Steve McQueen történelmi drámájára, a 12 év rabszolgaság című filmre.

Az esztéta szerint új szemléletet, érdeklődést mutat, hogy az idén sok olyan film volt a kínálatban, amely a nem túl távoli amerikai múltat dolgozza fel.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Olyan históriákat vittek színre, amelyek az amerikai botránykrónikákban egykor előkelő helyen álltak, mint például az Amerikai botrány, A Wall Street farkasa vagy a Phillips kapitány" - mutatott rá, hozzátéve, hogy természetesen ezek a történetek Európában egész más jelentést hordoznak, mint a tengerentúlon.

Ilyen szerinte a Mielőtt meghaltam című film is, amelynek főszerepéért Matthew McConaughey, mellékszerepéért pedig Jared Leto is díjat kapott. Az esztéta szerint a filmakadémia tagsága valószínűleg értékelte, hogy forró témát, az amerikai egészségügy helyzetét is érintették az alkotók, hiszen az HIV-fertőzött főszereplőnek át kell lépni a határt ahhoz, hogy megszerezze a gyógyszerét.

Réz András szerint mindez arra is rávilágít, hogy az amerikai filmesek elsősorban a tengerentúli közönségnek készítik a filmeket.

Az esztéta szerint a Scorsese rendezte A Wall Street farkasa ellentmondásossága miatt maradt végül díj nélkül, mivel a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült dráma nem ad egyértelmű választ a bűnre és a bűnhődésre. "Súlyos kérdéseket vet fel: most akkor Jordan Belfort megbűnhődött, vagy megdicsőült? Lehet, hogy ez a bizonytalanság ott volt az akadémia tagjaiban is" - tette hozzá. Megjegyezte, a főszereplő, Leonardo DiCaprio elmaradt Oscar-díja sem okozott "drámát", hiszen a színész "árfolyama" így is nagyot ugrott, emellett pedig látható, hogy DiCaprio évről évre egyre jobb, és amúgy is el van halmozva munkával.

Réz András szerint viszont kifejezetten jót tehet a Mielőtt meghaltam című AIDS-dráma főszereplőjének, Matthew McConaughey karrierjének az Oscar. "Neki nagyobb szüksége volt a díjra, mert rá kevésbé figyeltünk" - vélekedett, hozzátéve, hogy a színész így végleg kikerülhet a "szépfiú skatulyájából". "Az Oscar átlökheti egy súlyosabb, drámaibb, fontosabb játszótérre, mint ahol eddig volt"- magyarázta a szakértő.

A legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját elnyert A nagy szépség című alkotásról Réz András úgy gondolja, hogy ez esetben borítékolható volt a győzelem. "Paulo Sorrentino megdicsőült, bár engem azért annyira nem vesz le lábamról A nagy szépség" - magyarázta az esztéta, hozzátéve, hogy a nosztalgikus, számos filmes elődöt ironikusan megidéző alkotás több fontos kérdésről nem mond semmit. "Ügyesen kikerüli azokat a konfliktusokat, problémákat, amelyek érdekesek lehetnének, például hogy mit jelent ma Európában, Olaszországban élni, milyen a viszonyunk a történelemhez, eszményeinkhez" - vélekedett az esztéta, aki szerint a mezőnyben voltak fontosabb, torokszorítóbb témákat feldolgozó alkotások is.

Az esztéta szerint az Oscar-díj fontos tanulsága, hogy a sok díjat elnyert Gravitáció mellett A nagy Gatsby is kapott két elismerést (legjobb látvány, legjobb kosztüm), vagyis két olyan alkotás, amely 3D-ben került a nézők elé. "Baz Luhrmann és Alfonso Cuarón is kreatívan használja a 3D-t, nem parasztvakítás folyik a filmjeikben, hanem új fogásokat alkalmaznak" - mutatott rá Réz András, aki szerint e két alkotás rávilágít, hogy a 3D-s technika nem csupán üzleti fogás, hanem képes valódi művészi értéket is képviselni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com