Palya Bea új lemezén folytatta a nőiség témáinak boncolgatását

Tovább Nő című friss lemezén Palya Bea folytatta előző, két évvel ezelőtti albumán megkezdett utat, és a nőiség, az intimitás, az emberi kapcsolatok témáit boncolgatja. Az új anyagot a népszerű énekes és zenekara március 18-án mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban.

"A mélységről és a bevállalósságról már az öt évvel ezelőtt megjelent esszékönyvemben írtam. Ezekről a témákról igyekszem emberi melegséggel írni, úgy elmondani titkokat magamról, hogy közben nem mondom el az összeset. Amúgy egész életemben újítok, rettegek a változatlanságtól" - fogalmazott Palya Bea kedden az MTI-nek.

A lemezt bemutató budapesti sajtótájékoztatón az énekesnő kiemelte: célja volt, hogy ne csak a nőket érje el az üzenete, hanem a férfiakat is. Hozzátette: a dalokban saját élményeit énekli meg, vannak számok az exekről, a szerelem mindenek felettiségéről, a flörtről, a cigányságról vagy a szülőkkel való viszonyról is.
"Mostanában nagyon introvertált és intim életet élek, mégis, nagyon sok minden vonatkozik arra a közösségre, amelyben élek.

Úgy hiszem, hogy az ember időnként kénytelen magába nézni, az önismeret útjára lépni" - mondta Palya Bea.

maxresdefault

Az MTI kérdésére kitért arra, hogy a két évvel ezelőtt megjelent Nő című lemezének nem tervezett folytatást, de akkor sokkszerű robbanást tapasztalt az anyag körül. Hozzátette: nem sokkal korábban lett anya, és próbált felszínen maradni, akkor állt össze a zenekara. "Éreztem, hogy a fiúkkal valami fenntarthatót, nagyon őszintét tudok létrehozni, ami megalapozta a folytatást".
Zenekarában ifj. Tóth István gitározik, Bodoczki Ernő nagybőgőzik, Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereket szólaltat meg, Gerzson János oudon és buzukin játszik, Czirják Tamás pedig dobon és ütőhangszereken.

"Amikor egy daltéma izgat, akkor a testem remegni kezd. Valóban sok mindent megmutatok magamból, mégis vannak tabuk, van egyfajta diszkréció abban, ahogy ezt teszem. Nemrég lettem negyvenéves, és az egyik komoly felismerésem volt, hogy nagyon törékeny anyagból vagyok összerakva, ami meglepheti azokat, akik csak a színpadon látnak" - fejtette ki.
Szólt arról is, hogy előtte kevés női énekes-dalszerző vált ismertté, ezért is kaphatott kisebb figyelmet korábban az a hang, amelyet ő képvisel. Holott - tette hozzá - egy nő másként és másról ír, és számára nagy öröm, hogy a nála fiatalabb generációban már egyre több nő áll önálló produkcióval a színpadra.

9227847_134d1273afa0f58360142dc504d69135_wm

A Tovább Nő zeneileg rendkívül sokszínű, keverednek benne a magyar, a bolgár, a cigány és más népzenei hagyományok, illetve a dzsessz; a zenekar számos egzotikus hangszert használt, például tapant, televit, neyt, derbukát vagy dorombot. Valamennyi dalhoz született video, ezeket a stúdióban rögzítették, és valamennyi megtekinthető YouTube-on. A lemez csúcspontja talán a Tükör című, páratlan ritmusú dal, amely önmagunk vállalásáról szól, az Exek korábban egy slammerekkel közös koncertre született, "régóta bennem volt, hogy a régi szerelmeimnek megköszönjem, ami fontos volt".
"A Cigányos tradicionális dallamvezetésű és hangszerelésű darab, megmutatom benne a viszonyomat a cigányságomhoz, a Flört a dzsessz és a modális zene keveréke, a szövegben a nő-férfi dialógusból csak a női részeket halljuk" - mesélte Palya Bea. A március 18-i lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban az új anyag mellett több régi dalt is elővesznek.

Az énekesnő hamarosan egy francia filmben is látható lesz: Etienne Comar filmjében, a Django Mélodies-ban a híres cigány gitáros, Django Reinhardt feleségét, Naguine-t alakítja. A moziban, amelyet ezekben a hetekben is forgatnak Franciaországban, Reda Kateb és Cécile de France a partnere.
"Nem vagyok színész, de bízom a rendezőben és azonosulni tudok a szerepemmel, amelyben francia és mánus, vagyis roma szintó nyelven is beszélek. A film vállaltan szubjektív, a roma holokausztról is szó esik benne, 1943 és 1945 között játszódik" - mondta Palya Bea.

Eddigi albumai: Ágról-ágra (2003), Álom-álom, kitalálom (2004), Psyché (2005), Adieu les Complexes (2008), Egyszálének (2009), Én leszek a játékszered (2010), Ezeregy szefárd éjszaka (2012), Altatok (2012), Nő (2014).

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com