Prieger Zsolt: Idén megint más lesz az Anima Sound System

Az állandóan változó és kísérletező Anima Sound System 2017-ben is meglepő dolgokra készül. A hazai elektronikus zenei színtér meghatározó csapata több albumon és produkción dolgozik, miközben az alapember Prieger Zsolt ütős válogatásanyagot jelentetett meg eddigi munkáiból, amolyan életmű-válogatást. Az 1993-ban alakult, és külföldön is többször sikerrel fellépő Anima Sound System alapítója a közelmúltban töltötte be 50. életévét, ebből az alkalomból Prieger 50 címmel a pályáját áttekintő, energikus album jelent meg a Ko Records kiadásában. "Olyan válogatásanyagot akartam összehozni a kiadó kérésére, amelyen az Animával felvett dolgok mellett egyéb projektjeimben is turkálok. A kezdetektől érvényes volt, hogy az Animával tudom a leginkább megvalósítani mindenféle elhajlásomat és zenei gondolatomat, de számomra az Animán kívül is van élet, több projektben voltam benne előtte is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ahogy öregszem, egyre inkább motivál, hogy kísérletezzem, új dolgokat próbáljak ki, ez a válogatás is erről szól" - mondta a zeneszerző az MTI-nek.

A Prieger 50 című lemezen a gazdag Anima-életmű néhány jól ismert darabja, például a Shalom, az Evening in Transylvania, a Csillagtalan vagy a Wonder S. Olbricht-remixe mellett szerepel első zenekara, a még a nyolcvanas években működött szombathelyi ÉV, a Németh Gergővel közös dubprojekt, a Dubcity Fanatikz vagy az őstörténettel és technóval foglalkozó Sword and Scythe egy-két dala, valamint olyan ínyencség, mint a Twin Peaks hangmérnöke, Kim Cascone által készített mix a We Strike című számra.

A lemezanyag záródarabjához, a Weöres Sándor Mi volnék? című versét megzenésítő Sebő Ferenc-munkához, a Sebő Együttes felvételéhez készített Prieger-remix videoklipjén az elmúlt hetekben Párizsban és Budapesten dolgozott feleségével. A kisfilmet a közeljövőben mutatják be. "Már dolgozunk az új Anima-lemezen, amelyen számos vendégelőadó és producer fog szerepelni. A korábbiaknál keményebb, mégis érzékenyebb, pszichedelikusabb, a kísérleti technót előtérbe helyező, ugyanakkor a vizuálra nagy mértékben építő multimédiás anyagot tervezek több külföldi vendéggel.

A munkacíme egyelőre Stockhausen Syndrome. Az egészet azzal tudnám jellemezni, hogy például az egyik közreműködő, Ferenczi Gyuri nemcsak a hangszórókból fog szólni a koncerteken, hanem a vásznon is megjelenik a színpadon. Az anyag legkésőbb nyáron megjelenik, valószínűleg nem lemezformátumban, és minden egyes számhoz lesz filmes megvalósítás, ami kiegészíti a zenét" - fejtette ki Prieger Zsolt.

Az Anima Sound System új zenekari felállása még alakulóban van. "A csapat alkotói szempontból kibővül, színpadi tekintetben viszont egyszerűsödik". Az Anima nyáron valamennyi fontos fesztiválon fellép, ott lesz például a Szigeten és a Fishing On Orfűn. "Meghívást kaptunk az őszi Café Budapest fesztiválra is, amelyen már egy másik anyagot mutatunk be. A rendezvény központi témája Izrael lesz, a terveim között egy prózai szövegeket, Gát János barátom héber verseit felhasználó mű szerepel. Lehet, hogy techno-oratórium lesz, de biblikus produkció is elképzelhető, és külföldi vendégekben, zenészekben és színészekben gondolkodom" - mesélte Prieger Zsolt az MTI-nek.

Az Anima Sound System 1993-ban alakult Szombathelyen, és Prieger Zsolt mellett Németh Gergely és Prieger Szabolcs játszotta a legfontosabb szerepet az évek során. A zenekar eddig tizenegy teljes stúdióalbumot készített. Állandóan változó stílusú produkcióik különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adja. Az Anima modern elektronikus tánczenét játszik, de a reggae és a dub, a hiphop és a pop, a hagyományos dalok és a zenei kísérletek, az erdélyi magyar és a zsidó népzene is jellemzi a csapatot, amelyhez rengeteg rádiós és klipsláger - például a '68, a Tedd a napfényt be a számba!, a Csinálj gyereket! - fűződik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com