Rasszista szlengnevet kapott Barbie
Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!Múlt héten mutatták be a mozikban a Barbie című filmet, aminek apropóján most megismerheted a játékbaba történetének legőrültebb, legfelháborítóbb és legfurcsább pillanatait.
A Barbie, aki rasszista szlengnevet kapott és más nagy melléfogások: A Mattel soha sem követni, hanem diktálni akarta a divatot. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, rengeteg újításra volt szükség, és a lányok új generációinak inspirálására közben előfordult néhány kevésbé átgondolt ötlet is.
Ilyen volt a 2001-ben a Mattel és a Nabisco édességgyár együttműködéseként piacra dobott Oreo Barbie, ugyanis a szlengben arra az emberre mondják, hogy Oreo, aki a kekszhez hasonlóan, kívül fekete, de belül a fehérekhez akar hasonlítani, ezért úgy öltözködik, beszél, viselkedik, ahogy a fehérek, akikkel barátkozik, vagy legalábbis jól kijön velük. Tekintve, hogy ez nem dicséret az adott személyre nézve, ezért visszahívták az Oreo Barbie-t.
Nem ez volt azonban az egyetlen melléfogás. Például a kerekesszékes Barbie nem fért be a Barbie-házba, a Frida Kahlo Barbie kinézetét egy rokon kritizálta, a hidzsábos Barbie-t pedig hiába ihlette egy úszó olimpikon, ugyanis a fejkendőt többen is a muszlim nők ellen elnyomás jelképnek tekintették.
A diétázó, a tetovált és a cserkészlány Barbie szintén nem nyerte el mindenki tetszését, ahogy a terhes Midge, a kakiló Tanner kutya, a szőke hajú afroamerikai Barbie, és Barbie kishúga, Skipper, akinek egy karmozdulatra megnőttek a mellett sem aratott egyöntetű sikert.
Jézus Ken nem mindenkinek jött be: Barbie popkulturális ikonnak számít, ezért rendszeresen felhasználják a kortárs művészekben, ami olykor botrányhoz vezet. 2014-ben a Buenos Aires-i POPA galériában rendeztek kiállítást két argentin művész, Marianela Perelli és Pool Paolini munkáiból.
Ők 33 vallási alak ábrázolására használták fel a játékbabát. Volt ott például Jeanne d’Arc, Buddha, a hindu istennő Káli vagy a mexikóiak védőszentje, a Guadalupei Szűzanya. A terv szerint a Barbie által megtestesített Szűz Mária mellett ott lett volna Ken, mint a keresztre feszített Jézus, de ezt néhány hely katolikus csoport ellenezte.
Mivel a művészeket még meg is fenyegették, hogy elmennek a megnyitóra, ezért biztonsági okokból törölték a Barbie: The Plastic Religion” című kiállítást. Perelli és Paolini sajtóközleményben tudatta, hogy igazságtalanul megtámadták és félreértették őket.
Minden vallást tiszteletben tartottak, például nem tervezték Mohamed ábrázolását, ezért senkinek sem kellett volna provokációnak vennie a kiállítást, ám nem számítottak a helyi katolikus csoportokra. Barbie a női szépséget testesíti meg, mert ezért a művészek nem értették a rájuk irányuló gyűlöletet.
Ugyanakkor a kiállítás a hinduk egy csoportjának sem tetszett, ugyanis szerintük Kali-Barbie kitalálása helytelen és oda nem illő volt. Vallási okokból egyébként több országban is betiltották a Barbie-t, ideiglenesen vagy végleg, ezért megjelentek helyi alternatívái, amelyek közül némely az Egyesült Államokban is kapható.
Eredete nem szeplőtlen, egy felnőttjátékon alapul, aminek mellbimbói voltak: Annak idején a remek üzleti érzékkel megáldott Ruth Handler szomorúan ismerte fel, hogy amíg a fia rengeteg játéklehetőség közül választhat, addig a lánya, Barbara csak és kizárólag az anyaszerepre készülhet fel, mert nincs a játékpiacon olyan, felnőttet imitáló játékbaba, ami inspirálná őt, és akinek a helyébe beleképzelhetné magát.
Handler kutatni kezdett. Ennek során talált rá a német Lillire, aki a Bild újságban jelent meg vicces karikatúraként. A figura egy céltudatos nő volt, aki tudta, hogy mit akar. A Lilliről mintázott baba 1955-ben került forgalomba, ám egyáltalán nem gyerekeknek készült.
Handler ebből a babából vitt haza az Egyesült Államokba, ahol a játékgyár óriásnál, a Mattelnél dolgozott a dizájnon Jack Ryan. A Bild Lilli olyannyira felnőttjátéknak készült, hogy csak bárokban, dohány- és szexboltokban árulhatták, ám 20-30 centis magassága miatt a felnőtt férfiak nem játszhattak vele komolyabban.
Azt nem lehet tudni, hogy Handler hogyan jutott hozzá egy svájci családi kirándulás alkalmával. Ami biztos, hogy Barbie első változata nem sokban különbözött tőle, ugyanis például neki is voltak mellbimbói, amit nem könnyű elmagyarázni a gyerekeknek, ezért gyorsan eltüntették.
Ugyanakkor így is nehéz volt piacra dobni a nőies külsejű babát, ezért még egy bécsi pszichoanalitikus, a szakmájában Manipulátornak becézett, orvost is bevetettek a férfiak uralta játékipar és az anyukák meggyőzésére.A baba megalkotóját 2500 órányi közmunkára ítélték: A hetvenes években emelte vádat Ruth Handler és a cég vezető tisztségviselői ellen, ugyanis meghamisították a könyvelést és a számlákat, ezzel átverve a tőzsdefelügyeletet, a könyvvizsgáló céget és az üzleti partnereiket.
Az ítélet szerint Handlernek ott kellett hagynia a Mattelt, 2500 óra közmunka várt rá és 57 ezer dollár pénzbüntetést is kiróttak rá. Csak 1991-ben rehabilitálták és vették vissza, de az már csak jelképes jelenlét volt.
A kukkoló Barbie esete az FBI-jal: A 2010-ben megjelent Video Girl Barbie beépített kamerát kapott, amikor vloggolásba kezdett. Bár az ötlet ártalmatlannak tűnt, az FBI mégis figyelmeztetést adott ki a bűnüldöző szerveknek, ugyanis ez a kiegészítő alkalmas lehet a gyermekpornográfia készítésére és megosztására. Legalábbis a bulvár ezzel állt elő.
Valójában az FBI arra hívta fel a bűnüldöző szervek figyelmét, hogy ahogy miden videó rögzítésre alkalmas eszköz, úgy a Video Girl Barbie is tartalmazhat bizonyítékot, ezért figyelembe kell venni a házkutatás során.
Erről a riasztásról szerezhetett tudomást a média, ahol a szenzációhajhász változatot adták elő. Az FBI azonban megnyugtatásul közölte, hogy egyetlen bűncselekménnyel sem hozták összefüggésbe a játékbabát.
A Mattel szintén kiadott egy közleményt, amiben az állt, hogy az FBI nekik is megerősítette, hogy nem történt olyan eset, amelyben nem rendeltetésszerűen használták volna a játékot, amit a gyerekek érdekeinek szem előtt tartásával készítettek. A cég több alkalmazottja maga is szülő, ezért megértik, hogy a gyerekek biztonsága a legfontosabb.
A terhes barátnő eltűnik a polcokról: A Barbie film plakátján látható Midge és a férje, Allan is, ám az ő gyártásukat már megszüntették. Midge 1963-ban jelent meg, mint Barbie barátnője, majd egy évvel később megérkezett Allan, hogy Kennek is legyen egy barátja.
Míg Barbie az álomlány, addig a vörös hajú, szeplős, furcsa szemű, kevésbé sminkelt, kevésbé divatos Midge a csúnyácska barátnő volt, aki követhetett el hibát. A baba gyártást 1967-ben hagyták abba, és egy Barbie-hoz jobban hasonlító barátnővel álltak elő.
Midge a nyolcvanas, majd a kilencvenes években visszatért, de akkor már, mint Allen felesége, aki terhes. Barbie-nak az a sors jutott, hogy soha nem lehet gyereke és férjhez sem mehet, mert azzal elvesztené a játék jellegét.
Ruth Handler ugyanis úgy tervezte Barbie-t, hogy neki a fiatal nő azon korszakát kell jelképeznie, amelyben még nem vállalta a család felelősségét, ezért az anyaszerepet Midge kapta. Méghozzá szó szerint, mert mágnes segítségével terhes hasat rögzítettek hozzá, amibe egy kivehető babát tettek.
Mivel a „Happy Family” készlet nem aratott nagy sikert a szülőknél, ezért a Wallmart konzervatív vásárlói kampányolni kezdtek azért, hogy az üzlet vegye le a polcairól a játékot, ugyanis szerintük az a tizenévesek terhességét népszerűsíti.
A sok panasz miatt a Wallmart 2002-ben levette a polcokról a babát, amivel kapcsolatban egyébként a gyerekeknek eszükbe se jutott a terhesség, mivel általában radírt és aprópénzt tartottak a levehető hasban.
Nem mindenki szereti őt, avagy akcióba lép a Barbie Felszabadítási Szervezet: Az idők során sokakból váltott ki ellenérzést a Babie-jelenség, és voltak köztük, akik tevőlegesen harcoltak a tinilányok állítólagos agymosása ellen.
A Mattel 1992-ben állt elő a Teen Talk Barbie-val, ami több száz előre felvett sztereotip nőies mondatot tudott mondani, így például azt, hogy „Lesz valaha elég ruhánk?”, „Akarsz vásárolni?”, de a matekkal is akadtak gondjai.
A Barbie Felszabadítási Szervezet, ami tényleg létezik, begyűjtötte ezeket a babákat, majd a hangdobozukat a G.I. Joe figurákéra cserélték, aztán az eredeti csomagolásban visszacsempészték a boltokba.
Legalább két államban közel 300 Barbie-t cseréltek ki, úgyhogy azokat kapó gyerekeket valószínűleg meglepte, amikor a játék szájából olyan mondatok hangzottak el, mint az „Egyél ólmot, Cobra!” és „A bosszú az enyém!”. A feminista mozgalmak egyébként a hetvenes évek óta támadják Barbie-t.Egy térkép miatt a filmet betiltották Vietnamban: A Nemzeti Filmértékelő Tanács úgy döntött Vietnamban, hogy nem mutathatják be a Barbie filmet, ugyanis abban van egy jelenet, ami egy kínai területi követeléseket tartalmazó térképet ábrázol.
Kína történelmi okokra hivatkozva követeli a Dél-kínai-tenger több, mint 80%-át, ami ellenkezik a vietnami vélekedéssel. Ezzel kapcsolatban a filmet gyártó Warner közleményt adott ki, amiben kijelentették, hogy a térkép csak egy zsírkréta rajzolt, ami olyan, mintha egy gyerek készítette volna, és nem szánták állásfoglalásnak.
Amikor Barbie szakított Kennel: Nem sokkal Barbie megjelenése után a lányok levelekkel bombázták a gyártót, hogy a babának kell egy fiúbarát, ezért Ruth Handler fia után ő lett Ken. Mivel azonban a fiúbaba népszerűsége csökkent, ezért 2004-ben, közvetlenül Valentin-nap előtt, a Mattel közleményben tudatta, hogy Barbie és Ken Carson szünetet tart a kapcsolatában.
Nem sokkal később, 2004 júniusának végén, egy új fiúbaba jelent meg, az ausztrál szörfös Blaine, aki kezdettben nagy népszerűségnek örvendett, és a lánytestvére, Summerön keresztül ismerkedett meg Barbie-val.
Ken azonban 2006-ban visszatért, méghozzá frissített, modernebb változatban, ám csak 2011-ben, az 50. évfordulójukon jött össze újra Barbie-val, akivel azóta is együtt vannak.
A baba tervezője egyszer túszul ejtette a saját lányát: A Mattel kutatás-fejlesztési részleg vezetője, Jack Ryan dolga volt, hogy a második világháború utáni időszakban a német férfiak kedvenc játékszerét az középosztálybeli amerikai lányok kedvenc játékbabájává tegye.
Ryan nemcsak Barbie külsejét, hanem a mozgását is megtervezte. A zseniális tervezőmérnök minden játék eladása után jutalékoz kapott, tehát szép kis vagyonból finanszírozhatta a fényűző életét.
A férfi egészen bizarr kinézetű luxusingatlant épített, ahol szexorgiákat tartott, és saját tűzoltóautója is volt. Összesen ötször nősült, és az egyik felesége Gábor Zsasza volt. Mivel Ryan egyre mélyebbre süllyedt az alkohol- és a drogfüggőségében, ezért paranoiássá vált. Azt képzelte, hogy megfigyelik és lehallgatják, rendszeresen lövöldözött a kastélyában, és egyszer túszul ejtette a saját lányát, akinek a fejéhez fegyvert szegezett.
Amikor a Mattel a busás jutalékot biztosító szerződés helyett fix fizetést kínált neki, akkor a férfi több éven át pereskedett a céggel. Bár ezt végül megnyerte, mégis inkább elhagyta a céget és több nem tervezett a játékipar számára.
Ruth Handler megvetette Jack Ryan szabados életmódját, és megpróbálta eltüntetni a cél történetéből. A férfi 1991-ben, 64 éves korában agyonlőtte magát.
(Forrás: hu.ign.com)
Hozzászólások