Renoir

Híres apa és híres fia története. Néhány nappal ezelőtt tűzték műsorra a hazai mozik a "Renoir" című, francia életrajzi filmet. Rendezője: Giles Bourdos.

A film Pierre-Auguste Renoir impresszionista festő és fia Jean Renoir filmrendező életrajzi történetén alapszik. Az időpont 1915 nyara. A fiú épp most tér vissza az első világháború frontjáról, az apa fest. mégpedig aktot. A modell egy fiatal, vörös hajú szépség, aki múzsája lesz az apának és fiának is. (A fiú ekkor még természetesen nem rendező.) A film nem élettörténetüket, nagy eseményeket mutat be, sokkal inkább gondolatokat, emlékeket, pillanatokat, impressziókat.

Pierre-Auguste Renoir (1841-1919) munkáscsaládba született. Limogesból Párizsba költözött a család, a Louvre közelébe. 13 évesen porcelánfestőnek tanult. Tehetségesnek bizonyult, de a gépesítés miatt a manufaktúra négy évvel később bezárt.
Tanult festeni, megismerkedett Courbet-vel, majd Monet-val. Festett a szabadban - a kor irányzatának megfelelően - és műteremben is. Felfigyeltek tehetségére, azonban vevők hiányában nélkülözött.

Először 1864-ben fogadott el tőle képet a híres párizsi Szalon. A hetvenes években a többi impresszionista festőtől eltérően Renoir továbbra is törekedett képeivel megjelenni a Salon kiállításain. Egyik befolyásos megrendelője további megrendeléseket szerzett neki, így portrék sorát festette megrendelésre.

Tanulmányútjai során fedezte fel Raffaello és Ingres művészetét.

Egy évekig tartó alkotói válság után újra nagy lendülettel dolgozik, műveinek középpontban a színek állnak. Ekkor végleg eltávolodik az impresszionizmustól.

1885-ben megszületik Pierre fia, aki színész lesz, majd évekkel később második fia, Jean, a későbbi filmrendező.
Élete utolsó szakaszban ízületi gyulladás készül, tolószékbe is kényszerül, de tovább fest, szinte élete végéig, életkedvét megőrizte.
A szépség festője akár tájképet, csendéletet, akár portrét, tánc- és táncjelenetet örökített meg.

Jean Renoir (1894-1979) a XX. századi francia filmművészet kimagasló egyénisége.

Ha egyetlen filmet rendezett volna, akkor is a filmművészet klasszikusai közé beírta volna magát, amennyiben az a film "A nagy ábránd" (La grande illusion, 1937). Ez inkább a közönség véleménye. A szakma inkább az 1939-es "Játékszabályt" (La régle du jeu) tartja pályája csúcsának. Szakemberek élesen elkülönítik második világháború előtti filmjeit és az 1950 után készített filmjeit. Ez utóbbiakat értéktelennek tartják, míg a háború előtti hangosfilmeket klasszikusoknak. Ezekre az új hullám filmes generációja hívta fel a figyelmet. Különösen Francois Truffaut művészetére volt nagy hatással. Saját állítása szerint kizárólag azért kezdett el filmekkel foglalkozni, hogy akkori felesége, Catherine Hessling szerepelhessen filmjeiben, s színésznő lehessen.

1924-ben forgatta első filmjét, "A víz leányát". Első filmjei természetesen némafilmek.

Legnagyobb hatású filmjeit a harmincas évek második felében készítette. 1940-ben az USA-ba költözött. Az ott készült filmek közül a "Mindennapi kenyerünk" (The Southener, 1945) a legjelentősebb.

Visszatér egy időre Európába, forgat Olaszországban és Párizsban. Élete utolsó időszakában Kaliforniában él, ott is hunyt el.
Igényes filmjeivel megelőzte az olasz realizmust és a francia új hullámot is.