Sikerrel zárja az évet a MANK

Megjelent a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) idei munkáját bemutató éves beszámoló, amely szerint az intézmény minden nehézség ellenére sikerekkel zárja az évet: vidéki kiállításokkal, számos online tárlattal és művészeti programmal várták az érdeklődőket.A kiadványban a jövőbeni tervekről is beszámol az intézmény, amely 2021-ben többek között a vidéki programok megerősítését, a külföldi megjelenést és az online térben való hangsúlyosabb jelenlétet tűzte ki célul - áll a MANK MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

    
A közleményben Tardy-Molnár Anna ügyvezető igazgatót idézik, aki az éves beszámolóban elmondta: büszkék arra, hogy olyan közösséget hoztak létre, amelynek tagjai a nehéz helyzetben is mellettük állnak.

Mint mondta, az elmúlt években sikerült összehangolni a társaság eszközeit és lehetőségeit, valamint megszólítani a közönséget éppúgy, mint a művésztársadalmat.
  

A MANK Szentendrei két galériájában az idén csaknem húsz kiállítást nyitottak, elvitték a Derkovits-ösztöndíjas művészek munkáit az Art Marketre, jártak a kapolcsi Völgyhétvégéken és ismét megrendezték az ArtKert összművészeti fesztivált. Egész megyéket felölelő pályázatok segítségével hívták fel a Kép/Test/Lét összművészeti programsorozat kapcsán a figyelmet a vidéki alkotóközösségekre, partnereik segítségével kiállítást rendeztek Veszprémben, Szolnokon és Miskolcon. Sokszínű tevékenységükkel és támogatásrendszerükkel a kortárs magyar alkotók és műveik megismertetését, terjesztését segítették elő.
    

A MANK ügyvezetője a beszámolóban kiemelte: megerősítik a Magyar Mecénás Programot, hogy a művészeknek még több segítséget nyújthassanak az alkotómunkában, valamint több és színesebb akcióval adnak felületet online platformjaikon azoknak a művészeknek, akikkel együtt dolgoznak. A fiatal képzőművészek munkáját célzott pályázatokkal, ösztöndíjasaikat nagyobb figyelemmel támogatják.
    

Az ügyvezető kifejtette: céljuk, hogy a kiállítások, programok mellett a látogatók a galériáikban színvonalas művészi alkotásokat, műtárgyakat vásárolhassanak. Ennek eredményeként az idén több képzőművészeti munka is új gazdára talált a segítségükkel az Art Market Budapesten kiállított Derkovits-ösztöndíjasok alkotásai és az ÚjMűhely Galériában bemutatott műtárgyak közül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com