Stephen King regényével keverték össze Emily Schultz könyvét a rajongók

Tavaly tűnt fel az írónőnek, hogy hirtelen, egy hét alatt, kétszáz példány kelt el a 2006-ban megjelent, „Joyland” című művéből.joylandfullA kiadók és a szerzők is kínosan ügyelnek arra, hogy véletlenül se legyen ugyanaz a címe egy könyvnek, mint amilyennel már egy megjelent, mert az olvasók hajlamosak arra, hogy meg sem nézik az írót, tartalmat, hanem csak cím alapján kapják le a polcról a könyvet.

Most mégis hiba csúszott a rendszerbe. 2006-ban Emily Schultz regénye „Joyland” címmel jelent meg, míg tavaly Stephen King új műve kapta ugyanezt a címet. Habár az író kijelentette, hogy csakis nyomtatásban jelenik meg az új könyve, erről mégis sokan lemaradtak, és digitális formátumban vették meg King regényét.

Ezek a rajongók azonban Schultz „Joyland” művét kapták meg. A címazonosság az írónőnek tűnt fel, mert tavaly meglepetten látta, hogy egyetlen hét alatt, kétszáz példány kelt el a regényéből.

Schultz jelezte az Amazon felé a problémát, ám időközben már megkapta az első csekket, ami az eladások után jár neki. Az írónő úgy döntött, hogy létrehoz egy mikroblogot, ahol bemutatja, hogy miket vásárolt a „Stephen King-pénzből”, és leírja, hogy vajon mit szólna az író a szerzeményeihez.

Schultz egyébként megérdemli a pénzt, mert azok az olvasók, akiknek nem esett le a tévedés, méltatták az írónő könyvét. Az egyikük például azt írta, hogy ez az egyik legjobb könyv, amit King írt, míg más szerint, bár nem szokványos King-sztori, mégis szívmelengető, és varázslatos történet.

Természetesen olyan is akadt, aki kifogásolta, hogy a regényből hiányoznak a szokásos King elemek, történetvezetés, de persze ez nem véletlen, mivel Schultz nem másolta le King stílusát.

(Forrás: ujasz.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com