Tárlat Wagner Nándor ismeretlen szobraiból Székesfehérváron

A több mint másfél évtizede elhunyt Wagner Nándor szobrászművész eddig ismeretlen műveiből nyílik kiállítás szeptember 22-én a székesfehérvári Szent István Múzeumban.

Az eseményen köszöntőt mond Jamamoto Tadamicsi budapesti japán nagykövet, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a kiállítást Wehner Tibor művészettörténész nyitja meg. Wagner Nándor esetében az egyik legkülönösebb sorsú magyar művésszel állunk szemben. Nagyváradon született 1922-ben, tanulmányait ugyanott kezdte, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult szobrászatot és festészetet. A második világháború szétzilálta tanulmányait és sorsát, de visszatért Budapestre, ott kezdte építeni pályáját, egészen 1956-ig. Az ötvenes években számos pályázaton vett részt, rendszeresen szerepelt kiállításokon, de belekeveredett 1956 forrongásába mint aktív művész, és végül emigrálni kényszerült.

Svédországba került, mintegy tíz évre ott telepedett le.

Itt dolgozta ki, világméretekben is az elsők között a krómacél felhasználását a szobrászatban, nemcsak a krómacél lemez, hanem az öntött krómacél alkalmazását – mondta Wehner Tibor az MTI-nek. Különböző magánéleti válságokat követően második feleségével, Akijama Csijo képzőművésszel 1969-ben elhagyta Európát és egy japán kisvárosban, Mokában telepedett le, ahol 1997-ig, haláláig élt és alkotott. Legjelentősebb alkotása is itt született meg, a Filozófia kert, amely 2001 óta a budapesti Gellérthegyi víztározó feletti parkban található. Wehner Tibor elmondta: életművét özvegye gondozza, ennek köszönhetően állítják ki szobrait, szervezik meg a kiállításokat Svédország és Japán után Magyarországon is. A most nyíló székesfehérvári kiállítás szobrai kalandos utat jártak be, akárcsak a művész maga.

Wagner Nándor 1956-os emigrálása után Fitz Jenő régészprofesszor vezetésével a hátrahagyott vázlatokat, kisplasztikákat és monumentális szobrokat a székesfehérvári múzeum egyik raktárába menekítette.
"Wagner Nándor 1950-ig kiállítás-rendezőként dolgozott Székesfehérváron, az ő tervei alapján valósult meg a Székesfehérvári Múzeum régészettörténeti és természettudományi állandó kiállítása, ami a kor legkorszerűbb és legjelentősebb ilyen állandó kiállítása volt. A Fitz Jenőhöz fűződő barátságnak köszönhető, hogy ezek a művek Svédországba távozása után Székesfehérvárra kerülhettek" – mondta Wehner Tibor.

A hatvanas években a múzeum raktárát át kellett helyezni egy bérház pincéjébe, amelyet azonban hatalmas csőrepedés rongált meg, szinte végzetesen, a múzeum számos alkotása megsemmisült. Wagner Nándort is arról értesítették, hogy a teljes átmenekített állomány odaveszett, csupán három nagyméretű szobra maradt épen. Néhány évvel ezelőtt azonban a múzeum egyik eldugott sarkából több mint negyven kisplasztika került elő. Kiderült, hogy csak a papír alapú vázlatok semmisültek meg a csőtörésben.

Wagner_Nandor"Így került napvilágra egy évtizedekig elzárt múzeumi raktárból negyvennél több szobor, amely teljesen pontos képet ad a művész és a magyar szobrászélet ötvenes évekbeli munkásságáról. Most egy kiállítás keretében mutathatjuk be azt a székesfehérvári Wagner-szoborleletet, amely eddig mindenki előtt teljesen ismeretlen volt" – tette hozzá Wehner Tibor.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com