Több mint ezer hátrányos helyzetű gyerek láthatta a Jancsi és Juliskát az Operaházban

Több mint ezer hátrányos helyzetű gyerek láthatta a Jancsi és Juliska című előadást a Magyar Állami Operaházban vasárnap a Klauzál Lions Klub szervezésében, a dalszínház támogatásával.

Az Operaház részéről Anger Ferenc művészeti igazgató köszöntötte a Shakespeare-estély másnapján összegyűlt gyerekeket, az operákról, operaénekesekről mesélt nekik és néhány bátor, a színpadra merészkedő gyerekkel elmondatta Jancsi és Juliska történetét.

kk

Radnainé Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Klub elnöke köszönetet mondott az Operaháznak, hogy immár tizedik alkalommal támogató, együttműködő partnerei az eseménynek, továbbá megköszönte a pedagógusoknak és az önkormányzatoknak, hogy segítettek a gyerekeknek eljutni az Operaházba az ország legkülönbözőbb szegleteiből. Jelezte, hogy a gyerekeknek ajándékcsomaggal is kedveskednek az előadás után.

"Most megtöltöttük az Operaházat, de több előadást is meg tudnánk töltetni hátrányos helyzetű kistérségekből érkező gyerekekkel. Tehát tovább szeretnénk menni ezen az úton" - fogalmazott Radnainé Fogarasi Katalin a minden évben megrendezett eseményről.

Az előadás előtt átadták a Lions fair play díjat, amelyet ezúttal Zelenka Pál kapott, amiért csaknem egy évtizede támogatja és segíti a klub munkáját. A díjat korábban Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója is megkapta. Egy hátrányos helyzetű kistérségben működő általános iskolának, valamint egy hasonlóan elmaradott régióban található könyvtárnak egy-egy számítógépet adományoztak.

A Lions Klubok Nemzetközi Szövetségét (Lions Clubs Internationalt) Melvin Jones biztosítási ügynök alapította 1917-ben az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy jószolgálati tevékenységet végezzenek az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés, a gyógyító és egészségügyi rehabilitációs tevékenységek, a családsegítés és az időskorúak gondozása területén, valamint kiemelten a gyermek- és ifjúságvédelemben.

A Lions mozgalom ma 206 országban van jelen, 46 ezer klubban 1,4 millió tagja van és a világ legnagyobb, klubalapon szerveződő, civil jószolgálati szervezetének számít, amely vallástól és a politikától függetlenül végzi munkáját.

A magyar szervezetek évente 150-200 millió forintnyi adományt juttatnak el a rászorulókhoz a szövetség és az egyes klubok különböző programjain keresztül.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com