Új produkcióval jelentkezik áprilisban az ExperiDance

Leonardo da Vinci életének és művészetének legrejtélyesebb momentumait járja körül új táncjátékában az ExperiDance társulat: az Én, Leonardo - A fény születése című produkció április 17-én debütál a budapesti RaM Colosseumban.ExperiDanceAz idén 15 éves tánctársulat 15. egész estés produkciója a reneszánsz polihisztor életútjának kevésbé ismert epizódjaira világít rá. Román Sándor, az ExperiDance alapító-koreográfusa szerint a darab egyik központi motívuma Leonardónak a hithez, egész pontosan Jézus Krisztushoz való viszonya.

A Meskó Zsolt által rendezett produkció továbbá olyan kérdéseket jár körbe, hogy milyen ember volt da Vinci, miből élt és kit szeretett.

A mester életrajzából kiderül, hogy finoman szólva sem a tízparancsolat értékei szerint élt, ugyanakkor életét mégis meghatározta a vallásos-keresztény dimenzió - fogalmazott a koreográfus, hozzátéve, hogy ezt a szembenállást a fiatal és az idős Leonardo alakjának harcán keresztül fogják bemutatni, és mindezt modern, mai közegben viszik színpadra, mert a darab a ma emberének a hithez való viszonyáról is szól.

Román Sándor szerint a még készülő produkció erősen épül majd Leonardo festményeire. A mester híres kompozíciói - a Mona Lisától kezdve a Sziklás Madonnáig - kiváló alapot nyújtanak egy erős színpadképhez - mutatott rá a művész, hozzátéve, hogy a Vitruvius-tanulmánnyal is sokat fognak játszani a koreográfiákban.

A darab zenéjét Czomba Imre jegyzi: a táncosok mai zenére fognak mozogni, reneszánsz muzsika valószínűleg nem lesz a darabban, és a díszlet, illetve a jelmezek is eredeti, aktualizált módon közelítik meg a reneszánszt. A társulat - amennyiben nincs előadása - napjában 10-12 órát dolgozik az új darabon, amely Román Sándor szerint méltó lesz az idén 15 éves ExperiDance eddigi teljesítményéhez.

A társulat alapítója kiemelte, hogy az április 17-ei bemutatót követően a 24 táncost felvonultató produkciót a milánói világkiállításra viszik. Leonardo mesterművét, Az utolsó vacsorát Milánóban lehet megnézni, ezért a város sajátjának tekinti a témát - mutatott rá Román Sándor. A koreográfus szerint a magyar közönség is nagyon szereti az olasz életérzést: a társulat első ilyen témájú darabját, a Szenvedélyem, Velence című produkciót egy éve játsszák telt ház előtt a RaM Colosseumban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com