Ütős fesztivál szeptember első hétvégéjén Velencén

Konga, djembé, tapan, darbuka - többek között ezeket a hangszereket is megismerhetik az ütős hangszerek iránt érdeklődők az első alkalommal megszervezett Velencei-tavi Ütős Fesztiválon szeptember első hétvégéjén.

Az ütős hangszerek seregszemléje és a zenei irányzatot művelő együttesek koncertjei hiánypótló eseménynek számítanak Magyarországon - fogalmazott a főszervező az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

0

Pethes Adrienn elmondta: egy olyan interaktív zenei fesztivált álmodtak meg, amely az ütős hangszerek világát és képviselőit mutatja be.

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott ingyenes programsorozatot szeptember 2. és 4. között rendezik meg a Velence Korzón tíz együttes fellépésével.

Az I. Velencei-tavi Ütős Fesztivál művészeti vezetője sokszínű és változatos zenei programot ígér a három napra. Ölvedi Gábor elmondta, hogy előkerülnek a hagyományos dobfelszerelések is, de elsősorban a világzenéhez kapcsolódó ütőhangszerek kapják a főszerepet a fesztiválon.

Bemutatkozik a konga és a djembé, amelyek a kubai és az afrikai zenéhez köthetők vagy a tapan, a darbuka, amelyek a balkánon és a Közel-Keleti népzenében használatosak.

Megismerhetik a látogatók a cajont, amely Peruból indult világhódító útjára és a flamenco zene által lett elsősorban népszerű vagy a láncos defet, amely a Perzsa zenében tölt be fontos szerepet.

A japán taiko dobok mellett lesznek olyan afrikai ütőhangszerek is, mint a dun-dun, a kenkeni, a sangban, de előkerül a magyar fül számára ismerős cimbalom is.

A fesztivál házgazdája, a Kongattack mellett színpadra lép a Cimbaliband, a Romengo, az Ataru, az Avar horda, Ibrahim Cheik, Kurul, Sanké Percussion és a La Kati Flamenco Band is.

A zene mellett kiegészítő programokkal is készülnek a szervezők, a ritmust összekapcsolják a gyermekprogramokkal és a sporttal. A fesztivál utolsó napján szervezik meg ugyanis a VII. Velencei-tó Szupermaratont.

Nevezni hatvan és harminc kilométeres táv mellett a félmaratonra, valamint tíz kilométeres futásra egyaránt lehet, de lesz egy kilométeres örömfutás is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com