Változtok a dzsesszre Szentendrén

Három eltérő karakterű zenekarral, három különböző zenei megközelítéssel találkozhat a közönség pénteken a Szentendrei Jazzfesztiválon – mondta el az MTI-nek Borbély Mihály előadóművész.

kiuA rendezvény házigazdájának, a Borbély Műhelynek a vezetője kiemelte: a koncerten fellép a hetvenesztendős Kőszegi Imre új formációja, a Kőszegi New5, amely csapat vendégeként érkezik Csepregi Gyula és a New Orleans-i születésű, jelenleg Lengyelországban élő trombitás, Michael „Patches” Stewart. Hallható lesz továbbá Szirtes Edina "Mókus" különleges stílusú kamaratriója, a MoNaMo, valamint a vendéglátó Borbély Műhely is.

A Szentendrei Teátrum és Nyár programsorozat részeként immár évtizedes múltra visszatekintő dzsesszfesztivál mindig törekedett a változatosságra mind a korosztályok, mind az irányzatok tekintetében – emelte ki a zenész, aki hozzátette, hogy a péntek esti koncert egyszerre lesz színes és izgalmas, ugyanakkor egységes, és idén is jellemző, hogy a fellépők közül sokakkal muzsikáltak már együtt.

Az ezredforduló táján alakult Borbély Műhely a nép- és világzene, a dzsessz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozog, improvizatív zenéjüket a dzsessz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi.

Az est második fellépője a 2011 óta működő MoNaMo - folytatta a bemutatást a zenész -, stílusuk tömör, sokszor szikár, balladisztikusan letisztult és erőteljes, kompozícióik hangzását a gazdag hangulatfestő színek teszik teljessé. Szirtes Edina "Mókus" hangja és hegedűjének etnós "lamentálása" találkozik Nagy János billentyűinek olykor new age-es nosztalgiájával, máskor modern dzsesszt idéző harmóniameneteivel. Borbély Mihály hozzáfűzte: az idei fesztivál egyik különlegessége, hogy a Borbély Műhely közös produkcióban is fellép Nagy Jánossal, aki a műhely alapító tagja volt.

A MűvészetMalom udvarán hallható dzsesszfesztivált a Kőszegi New5 zárja. Borbély Mihály emlékeztetett rá: a Liszt-díjas Kőszegi Imre a magyar dzsessztörténet egyik legjelentősebb alakja. Az együttes zenei vezetője az elmúlt három évtized egyik meghatározó magyar muzsikusa, Vasvári Pál, aki Kőszegi Imre és saját műveiből állított össze modern hangszerelésű kompozíciókat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com