Varga Judit és Takács-Nagy Gábor kapta a Bartók-Pásztory-díjat (2. rész)

Varga Judit zeneszerző, zongoraművész és Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester kapta idén a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, amelyet szombaton, Bartók Béla születésének 136. évfordulóján adtak át a Zeneakadémián. Takács-Nagy Gábor páratlan életútját összefoglalva Devich János professor emeritus, a díjat odaítélő kuratórium tagja felidézte a Takács Quartet primáriusaként gyors karriert befutó kamarazenész zeneakadémiai mestereihez és Bartók vonósnégyeseihez fűződő szoros kapcsolatát, majd a "négy húr helyett immár egy egész zenekar valamennyi hangszerén játszó" karmester alakját, aki számos alkalommal állt a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának élére is.


Kiemelte, hogy már fiatalon egy ígéretes muzsikusjövő várományosaként tekintettek Takács-Nagy Gáborra, amit munkássága, élete, a világ muzsikustársadalmában betöltött szerepe és sikerei később igazoltak is. Takács-Nagy Gábor emberi és művészi kvalitásait méltatva Devich János úgy fogalmazott: felszínre hozza a karaktereket, kiélezi a feszültségeket és megbékél a feloldásban.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Szuggesztív mint művész és szuggesztív mint ember" - fűzte hozzá.


"Meg vagyok hatódva, hogy megkaptam ezt a díjat, nagyon jólesik az embernek, ha elismerik, remélem meg is érdemlem" - fogalmazott videoüzenetében a külföldi fellépése miatt a díjátadóról távol maradó karmester. Kiemelte: "mióta Bartók óriási zenéjével foglalkozom, hálát adok a sorsnak, hogy zenész lettem". Bár - mint mondta - nem volt könnyű "behatolni" ebbe a világba, de minél jobban megismeri a zeneszerző műveit, annál mélyebben hajol meg előtte.


Varga Judit pályafutását ismertetve Fekete Gyula kuratóriumi tag, a Zeneakadémia tudományos és nemzetközi rektorhelyettese kiemelte:
"szólózongoristaként és kamarazenészként is rendszeresen koncertezik világszerte, gyakorta dolgozik a világ vezető együtteseivel, zenekaraival. Műveit olyan rangos fesztiválokon és koncerttermekben játsszák sikerrel, mint a Wien Modern, a bécsi Konzerthaus és Musikverein, a müncheni Muffathalle, a párizsi Cité de la Musique, a New York-i Juilliard School, a Varsói Ősz, a Budapesti Őszi Fesztivál, a Mini Fesztivál és a Magyar Állami Operaház".


A 2013 óta a bécsi Zeneművészeti Egyetemen és a budapesti Zeneakadémián is tanító zeneszerző művészetéről szólva Fekete Gyula úgy fogalmazott: "zenéjét a hangzások iránti rendkívüli érzékenység jellemzi, képzettsége, előadóművészi tapasztalata, műveltsége, bölcsessége, a zeneirodalomról szerzett fölényes ismerete alapozza meg műveinek kiemelkedő értékét". Hozzátette: páratlan technikai virtuozitása lenyűgöző, de sohasem öncélú, hanem a legmélyebb emberi tartalmakat hordozza. "Zenéje üzenetet közvetít, ahogyan a legnagyobbaké is teszi."


Megjegyezte: Varga Judit számos díja és versenysikere mellett filmekhez és színházi előadásokhoz is ír zenét, valamint olyan multimédiás munkákat is jegyez, mint a Prima Primissima díj zenei arculata. Varga Judit nagy megtiszteltetésnek tartja a díjat, hiszen mint mondta, ő csak egy "egyszerű falusi kislány", aki óvodásként határozta el, hogy zenész lesz. Az, hogy ez sikerülhetett, azoknak a pedagógusoknak és annak az oktatási rendszernek köszönhető, amelynek alapjait Bartók és Kodály rakta le - hangsúlyozta.


"Anyanyelvem lett a zene, ezt is Bartók zenéjének köszönhetem" - fogalmazott. A Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1983-ban hozták létre, az elismerés forrásául a Bartók-életműből befolyó jogdíjak egy része szolgál. A kitüntetést Pásztory Ditta akaratának megfelelően azoknak az alkotó- és előadóművészeknek, együtteseknek adományozza a komponista születésnapján a Zeneakadémia neves professzorokból álló szakmai grémiuma, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a magyar zenei élet fejlődéséhez és Bartók Béla szellemiségének megőrzéséhez.


A rangos elismerést az előző években mások mellett Fischer Annie és Cziffra György zongoraművészek, Solti György karmester, Marton Éva operaénekes, Kocsis Zoltán karmester-zongorista, Schiff András zongoraművész, Pauk György hegedűművész, Vásáry Tamás zongoraművész, Erdei Péter karnagy, Prunyi Ilona zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, Hőna Gusztáv harsonaművész, Tallér Zsófia zeneszerző és Várjon Dénes zongoraművész kapta meg.


A díjátadót megelőzően, a hagyományokhoz híven Bartók Béla síremlékénél helyezték el a megemlékezés virágait a Farkasréti temetőben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com