Víg Mihály szerzői estje a Gödör Klubban

Szerzői estet tart Víg Mihály. Az elsősorban a Balaton zenekar vezetőjeként ismert alkotó filmzenéiből, valamint a néprajzkutató gyűjtéséből született Cigánydalok című albumáról játszik december 5-én a fővárosi Gödör Klubban, a G3 Rendezvényközpontban.

A koncerten Víg Mihály vonósnégyes kísérettel mutatja be szerzeményeit - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

godor-klub-1342528042

Az est első felében az 1998-ban megjelent Cigánydalok című album dalait hallhatja a közönség.

Ezek a dalok Víg Mihály és édesapja, Víg Rudolf néprajzkutató gyűjtései. A koncert második felében az előadó-szerző a Tarr Béla filmjeihez készített zenéiből játszik. Szerepelnek a műsorban a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és más filmek zenéi. A koncert vetítéssel egészül ki; az est folyamán egyéb Víg Mihály-szerzemények is elhangzanak.

Tavaly az A38 hajón Víg Mihály a Sátántangó bemutatójának 20. évfordulóján a magyar filmművészet egyik legmonumentálisabb alkotásához készített zenéjét adta elő.

Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekar alapítója volt, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek.

A filmmel korán kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét. Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanachban, majd jött a Kárhozat, illetve a Sátántangó "főpróbájának" tekinthető Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó után Víg szerezte Tarr valamennyi nagyjátékfilmje, így a Werckmeister harmóniák (2000), A londoni férfi (2007) és A torinói ló (2011) zenéjét is.

A Sátántangóban ő játssza a film egyik főszerepét: a széthullott alföldi tanyai közösségnek egyfajta reményt hozó "hamis prófétát", Irimiást alakítja.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com