Zubin Mehta karmester: Bécs zenéje az én világom

Az én zenei világom a két, úgynevezett bécsi iskolát öleli fel, Haydntól Alban Bergig, sőt, egészen Anton Webernig - mondta el a közmédiának adott interjúban Zubin Mehta világhírű karmester, aki kedden a Művészetek Palotájában lép fel az Izraeli Filharmonikusok élén.

Zubin Mehta, Dirigent / 17.12.2005 / Koelner Philharmonie"Természetesen ezen a két nagy korszakon kívül eső zeneszerzők műveivel is nagy szeretettel foglalkozom időnként, de alapvetően Bécs zenéje az én világom" - hangsúlyozta az indiai karmester, aki az osztrák fővárosban végezte zenei tanulmányait. Mint mondta, itt plántálták el benne azt a szakmai fegyelmet, amelyet a karmesteri munka központi erényének tart.

A kérdésre, kit nevez nagy karmesternek, Arturo Toscaninit említette. "Hihetetlenül fegyelmezett volt és mindig pontosan tudta, érezte, mit akarhatott a zeneszerző, amikor megírta a darabját. Számomra a zenei titok legnagyobb tudója Toscanini, aki rendkívül hű volt a kottához.

Én pedig igyekeztem és igyekszem az általa kitaposott ösvényen haladni. Szerencsém volt, mert ehhez nagyon jó képzést kaptam Bécsben" - fejtette ki Zubin Mehta az interjúban, amelyet Bartók Rádióban hallhatnak az érdeklődők.

Bécsi fiatalkorát felidézve elmondta, gyakran látogatta a város dzsesszklubjait, ahol a legnagyobbakat hallhatta: "Duke Ellington és Louis Armstrong lenyűgözött, csodálatos zenészeknek tartom őket". Kitért arra is, hogy nagyon szereti az indiai zenét, de "minden esetleges híresztelés ellenére" nem ért hozzá, miként "a mai modern műfajokhoz" sem.

A karmester mesélt arról is, hogy érdekes módon soha nem vezényelt túl sok zenekart. "Az Izraeli Filharmonikusok és a firenzei Maggio Musicale a saját zenekarom, de ezek mellett igazából csak a Bécsi és a Berlini Filharmonikusokat vezényelem rendszeresen. És alkalmanként dirigálom a New York-i Filharmonikusokat vagy régi együttesemet, a Los Angeles-i Filharmonikusokat. De ezeken kívül szinte sehol nem járok vendégkarmesterként" - magyarázta.

Vallott mély szomorúságáról is két karmester barátja halála miatt. "Nehéz felfognom, hogy két olyan csodálatos barátot veszítettem el ebben az évben, mint Claudio Abbado és Lorin Maazel. De van még néhány közeli kolléga, barát, akik itt vannak és akikkel nagyon szoros kapcsolatban vagyunk. Abbado, Maazel vagy Daniel Barenboim és köztem soha az életben nem volt egyetlen hangos, rossz szó sem" - emelte ki Zubin Mehta.

Mint mondta, nagyon várja a keddi hangversenyt. "Az Izraeli Filharmonikusokkal nagyon régen jártam Magyarországon, ha jól emlékszem, 1987-ben. Ez nagyon régen volt, úgyhogy épp itt az ideje, hogy ezzel a zenekarral is kipróbáljam az önök nagyszerű koncerttermét, ahol néhány hónapja a Bécsi Filharmonikusokkal jártam" - fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy egy nagyszabású turné keretében érkeznek Budapestre, amely Szibériában, Irkutszk városában kezdődött, majd Észak-Európában folytatódott, végül Prága után utolsó állomásként érkeznek a magyar fővárosba.

"A filharmonikusokkal csakis Izrael pozitív oldalát akarjuk megmutatni" - mondta.
Az izraeli-palesztin konfliktusról úgy vélte: a két népnek végre meg kell győznie egymást, hogy akarnak és igenis tudnak együtt élni, egymás mellett, barátságban. "Nagyon hiszek benne, hogy a közeli jövőben létrejön az önálló Palesztina" - hangsúlyozta.

A kérdésre, hisz-e abban, hogy a zene és a művészetek a világ problémáira megoldást jelenthetnek, azt felelte: "ebben hinni kell. Mindig a békéért kell zenélni".

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com