Eperjes Károly Békéscsabán rendez

Eperjes Károly az MTI-nek elmondta, akkor vesz elő egy darabot, ha úgy érzi, annak jelen pillanatban is érvényes mondanivalója van.

A klasszikus darabok általában mindig érvényesek, de ez, "ebben a furcsa jelen pillanatunkban, a migráció, a világ megbolondulása idején" különös erőt nyer - fogalmazott.



A mű a 18. században játszódik, amikor Európa nyugati része megkezdte a gyarmatosítást. Ennek következménye van, amit most fájdalommal érez mindenki - mondta.

Eperjes Károly két éve megrendezte a darabot a Veszprémi Petőfi Színházban, akkor dramaturgiailag egyszerűsítettek a művön, a nagy tömegjeleneteket kihagyták belőle. Most nem módosított akkori rendezésén, a díszletek csaknem teljesen azonosak, az elhelyezésük és egyes jelmezek változnak csupán Békéscsabán. Eperjes Károly saját korukban, korhű jelmezzel szereti megrendezni a darabokat, ezen sem kellett aktualizálni, mindössze az "emberiség felelősségét" erősítette fel benne. Elárulta: ha az anyagi lehetőségek engednék, az utolsó jelenetben ezt még egyértelműbbé tenné, a lángoló Miller-lakásba harminc-negyven különböző korú, nemű, bőrszínű embert vonultatna fel a színpadon, akik gyarmatosított népek viseletét hordják. "Az utolsó kép azért így is erős", reményei szerint elgondolkoztatja a nézőket - fogalmazott. A Kossuth-díjas rendező elárulta, örömmel tapasztalja, hogy a békéscsabaiak figyelemmel kísérik a próbafolyamatot, nagyon várják a darab bemutatóját. A darabot a békéscsabai teátrum a Veszprémi Petőfi Színházzal koprodukcióban mutatja be. A díszletet Szabolcs János, a jelmezt Kárpáti Enikő tervezte. Friedrich Schiller legtöbbet színpadra vitt drámájában a tragikus sorsú szerelmespár, Lujza, a polgárlány és Ferdinánd, a nagyhatalmú miniszter fia története elevenedik meg. A két fiatal házassága környezetük számára elképzelhetetlen; Ferdinánd hitveséül hercegi szeretőt szemelnek ki. A polgárlány apja és az arisztokrata miniszter egyetért abban, hogy a kapcsolatnak bármi áron véget kell vetni. A szerelem az udvari intrikák hálójában tragikus véget ér. A drámát Schiller saját szerelmi élete ihlette. A főbb szerepekben Bartus Gyula, Tóth János Gergely, Tege Antal, Komáromi Anett, Papp Barbara, Krupp Bence, Tomanek Gábor és Fehér Tímea látható.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com