Nemzetközi fesztivált indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Mint a szervezők keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, idén az SZFE és a Kaposvári Egyetem mellett egy német, egy cseh, egy román és egy svájci művészeti egyetem mutatkozik be a fesztiválon, amelynek neve a Festival, Arts, Cinema és Theatre szavak kezdőbetűiből áll össze.

Kiss Csaba rendező, az SZFE tanára, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a későbbiekben bővíteni szeretnék a rendezvényt, több filmes programot is terveznek. Az európai egyetemi színművészeti fesztiválok világában a FACT különlegessége így a színház- és a filmművészet együttes bemutatkozása, közös workshopok szervezése lehet.



A fesztivál célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy nemzetközi közönség előtt mutassák be vizsgaelőadásaikat, filmjeiket, hogy közös műhelymunkákon vegyenek részt, és hosszú távú szakmai kapcsolatokat építsenek. A fesztiválra meghívták a társművészeteket képviselő egyetemeket is, látványtervezőket, animációs és médiaművészeket, a színpadi zene, tánc és mozgás alkotóit. A szervezők szeretnék, ha a fesztivál a jövőben a budapesti művészeti egyetemek találkozóhelye is lehetne.

A nyitónapon az Uránia Nemzeti Filmszínházban az SZFE hallgatóinak három díjnyertes vizsgafilmjét - a Szép alak, a Betonzaj és A kamaszkor vége című alkotást - vetítik, továbbá megnyitják a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatóinak kiállítását. Az Ódry Színpadon az SZFE Az ingolstadti invázió, a Padláson a bukaresti Universitatea de Arta Teatrala si Cinematografica "I.L Caragiale" A félkegyelmű című produkcióját játsszák.
A fesztiválra a prágai DAMU hallgatói The Woods és mikroSZPUTNYIK című előadásaikat hozzák el. Kaposvárról a Rómeó és Júlia érkezik, a müncheni Bayerische Theaterakademie August Everding a Csikk című előadással szerepel a programban. A versciói Accademia Teatro Dimitri az Insomnia című előadást hozza Budapestre, de az SZFE Roberto Zucco című produkcióját is láthatják a nézők.

A rendezvényen a magyar nyelvű előadások angol felirattal láthatók. Az alkotókkal esténként szakmai beszélgetéseket tartanak. Kiss Csaba kiemelte, hogy a találkozás, az együttlét, a közös munka és a bemutatkozás lehetősége a négy pillére egy jó egyetemi fesztiválnak. Hozzátette, hogy a jövőben munka-fesztivált, öt-hat nap együttlétet terveznek.
Céljuk az is, hogy a fesztivál alatt a magyar művészképzés metodikáját is megmutathassák a külföldi egyetemek képviselőinek. Felidézte, hogy a nemzetközi fesztivál megvalósításához 16 millió forintos támogatásra pályáztak, amelyből 2 millió forintot nyertek el, ezért az idei rendezvény a találkozás, az ismerkedés jegyében zajlik majd, elmélyült munkára még nem ad lehetőséget. A jövő évi fesztiválon azonban már 24 órás filmforgatási versenyt is szeretnének rendezni.

Hegedűs D. Géza, az SZFE rektorhelyettese elmondta: stratégiai céljuk, hogy az egyetem nemzetközi szintéren is még aktívabban, integráló erőként jelenjen meg, a fesztivál megrendezése ezért is fontos számukra. Kiss Csaba hozzátette, hogy az első FACT fesztivál idején az SZFE-n tartja éves konferenciáját az E:UTSA (EUROPE: Union of Theatre Schools and Academies) egyetemi szervezet 15 művészeti egyetem képviselői, tanárok és diákok részvételével, így a fesztiválra még nagyobb figyelem irányulhat.
A konferenciáról szólva elmondta, hogy annak témája a színészek tanrenden túli képzése, alkotói munkája. A témához kapcsolódva off-programot is összeállítottak az SZFE-n hasonló módon készült előadásokból. A résztvevők így láthatják majd a H.A.N., valamint az Utolsó estém a Földön című előadást, valamint a Kaposvári Egyetemmel közös produkcióként készült, Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című produkciót.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com