Tudományos ülésszakot tartott az MMA Nagy Gáspár és Szokolay Sándor életművéről

"A két lezárult életmű szellemi fundamentumunk, immár a kortárs költői és zenei gondolkodást meghatározó hagyománykincsünk. Nagy Gáspár és Szokolay Sándor olyan autonóm művészegyéniségek, akik a szabad választás jogát a doktriner formakulturális hatalmak és divatok ellenében is kivívták" - mondta köszöntőjében Vashegyi György, az MMA elnöke.

Hozzátette: töretlen helytállásuk művészi világnézetük mellett egyetemes érvényű a mai napig, ezért széleskörű figyelmet is érdemel. Az 57 esztendős korában, 2007-ben elhunyt Nagy Gáspár az MMA posztumusz tiszteletbeli tagja, a 2013-ban, 82 évesen meghalt Szokolay Sándor 1992-től volt az MMA tagja. A tudományos ülésszakon jelen volt a két alkotó özvegye is. Mint a szervezők korábban megfogalmazták, a rendezvény célja, hogy megkezdje a két életmű újraolvasását, és az egyes műveket eddig kevéssé figyelembe vett szempontokból helyezze új, egyetemes és hazai kontextusokba. A két alkotó együttes tárgyalását ars poeticáik összeolvashatóságán túl az is indokolta, hogy több ízben kölcsönösen megihlették egymást.



Az ülésen előadást tartott Radics Éva, Orosz István, Pécsi Györgyi, Ekler Andrea, Falusi Márton, Hollós Máté, Gombos László és Windhager Ákos. A rendezvény az ezeréves államiság tiszteletére, a két művész közös vállalkozásaként megszületett Symphonia Ungarorum kantáta levetítésével zárul a Magyar Művészeti Akadémia székházában.

Nagy Gáspárt művészetében leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa, 1956 öröksége foglalkoztatta, költészetében a magyar lírai hagyományokat ötvözte a posztmodern elemekkel, látásmódjában keveredett a groteszk és az irónia. 1975-ben jelent meg első verseskötete, 1981-től négy éven át a Magyar Írók Szövetsége titkára, később az írószövetség elnökségi tagja volt, 1988-ban a Hitel című független folyóirat szerkesztője lett, 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Szokolay Sándor hatalmas életművet hagyott hátra: hét operát írt, közülük a Vérnász (1964) világsikert hozott, tizenkilenc operaházban mutatták be. Operát írt többek között Hamletről, Szent Margitról, Sámsonról, komponált több szimfóniát, versenyműveket, oratóriumokat, miséket, kantátákat, balettzenét, számos kamarazenét és kórusműveket. Volt a Magyar Kodály Társaság elnöke, 1966-ban Kossuth-díjjal, 1987-ben és 2001-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki, 2002-ben Corvin-láncot kapott.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com