Új arculatot kaptak a gyulai kiállítóterek

Fábián Tamás elmondta: úgy vélték, a békési fürdővárosban jelenleg is már több intézmény viseli Erkel Ferenc nevét, ők pedig szándékosan nem a kulturális központ és múzeum nevére, hanem a kínálat megjelenítésére akartak fókuszálni.

Így született meg a "gyulakult" ötlete. A "gyulakult" egyrészt egy logó, amelynek színei - a könnyebb felismerhetőség, azonosíthatóság és a sokszínűség okán - a tagintézményeket jelenítik meg, ezek a színkódok visszaköszönnek a plakátokon, kiadványokon is. Így például az Almásy-kastély magenta, a vár kék, az Erkel-ház piros színt kapott. Emellett a gyulakult.hu egy gyűjtőoldal is, amelyen a legnagyobb hangsúlyt az Erkel Ferenc Művelődési Központ kapja - magyarázta Fábián Tamás. Ezen a honlapon jelennek meg az intézmény rendezvényei, de a többi kiállítótérről is olvashatnak a honlap látogatói rövid leírást, továbbá a gyűjtőoldalról közvetlenül el lehet érni a három legjelentősebb kiállítótér önálló honlapját. 



A kastély honlapja (gyulaikastely.hu) 2016 márciusában indult, a vár oldala (gyulavara.hu) tavaly december óta érhető el, az Erkel Ferenc Emlékház weblapja (erkelemlekhaz.hu) pedig január elején nyerte el végső formáját - mondta a kommunikációs szakember. Hozzátéve, hogy ezen intézmények iránt érdeklődnek leginkább a Gyulára érkező, illetve úti célt kereső bel- és külföldi turisták, továbbá a helyi, Békés megyei lakosok is, ezért fejlesztettek ezeknek külön weblapokat. "Az oldalak statikusak, hiszen a közönséggel az interaktivitást közösségi felületeinken szeretnénk folytatni. Az online felületek mellett a művelődési központ és a kiállítóhelyek kínálatát tartalmazó havi műsorfüzet kap nagyobb hangsúlyt" - mondta Fábián Tamás.

Az ötletről szólva hangsúlyozta: nem jellemző a kisebb települések közművelődési intézményeire, hogy marketingkommunikációs tevékenységüket tudatosan építsék és szervezzék, ezért is számít kiemelkedő jelentőségűnek az elvégzett munka. A kastély, a vár és a "gyulakult" logókat Flanek Péter grafikus, a honlapokat Varga Ottó készítette. A gyulai szálláshelyeken tavaly 472 754 vendégéjszakát regisztráltak, ami tíz százalékos emelkedés 2015-höz képest.

A tavaly március közepén megnyitott Almásy-kastélyt az év végéig 76 241-en, a várat 76 469-en keresték fel. Utóbbi az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékos növekedést jelent.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com