A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 a napi aktuális csatorna

A Duna TV lesz a nemzeti főadó, az M1 pedig március 15-től a napi aktuális csatorna - közölte a Duna Televízió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden.

d1

Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejön a Petőfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna - írták a hirado.hu-n közzétett közleményben.
Az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 teljes kínálatában megújul. A továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttér- és magazin műsorokat sugároz. Az alkotóknak tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát - írták. A megújuló híradók mellett többek között napi tőzsdei, gazdasági, agrár, innovációs, kulturális híradók készülnek; dramaturgiájuk a BBC által már sikeresen alkalmazott formátumokra épül - közölték.

Újdonságként említették, hogy az M1 éjszakai adásának zárásaként egy új, angol nyelvű híradó jelentkezik majd.
Megújul, valamint - Kárpát-medencei és európai tartalommal - jelentősen bővül az időjárás-jelentés, valamint részletes és állandóan frissülő országos közlekedési jelentéseket tesznek közzé. Új - napi és heti - magazinműsorok is adásba kerülnek majd; a bel- és gazdaságpolitika mellett lesz világpolitikai, európai uniós, Kárpát-medencei, oktatási-, egészségügyi-, agrár-, kis- és középvállalkozói-, turisztikai, fogyasztóvédelmi, környezet- és klímavédelmi, technológiai és innovációs, egyházi, valamint a fogyatékkal élőknek szóló magazin is. A divat és az autós-motoros világ is önálló magazint kap - közölték.

Az M1 műsorszerkezete naponta öt, stúdióból közvetített élő műsorblokk (Ma reggel, Ma délelőtt, Ma délután, Ma este, Ma éjjel) sugárzására épül, amelyet egy-egy műsorvezető vezet, és amelyet a stúdióból vagy más helyszínről politikai, gazdasági, kulturális szakmai beszélgetések mellett híradók, magazinok és egyéb élő kapcsolások egészítenek ki az ország különböző pontjairól és a világ más résziről - áll a közleményben.
Arról is tájékoztattak, hogy az M1 új műsorszerkezethez új stúdió- és műsorarculattal is készül március közepére. Ennek megalkotására az MTVA 2014 októberében felkérte Simon Jago-t, a BBC World News, illetve az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és más televíziók arculatát is készítő brit szakembert.

Az M1 napi aktuális blokkjainak műsorvezetőiről 2015. február 15-ig születik döntés, az azonban bizonyos, hogy az MTVA vezetése elsősorban az elmúlt években tapasztalatot szerzett, és a nézők által leginkább kedvelt televíziós személyiségek közül választ majd.

A három vezérigazgató közleménye megemlítette: azzal, hogy a digitális átállás révén mindenki számára fogható Magyarországon - az M1-hez hasonlóan - a Duna TV adása, megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna TV - amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak - a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak.
Ennek megfelelően a Duna TV a hazai nézők mellett az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. Így még szélesebb közönség számára lesznek elérhetők a vallási- és egyházi tartalmak, a kisebbségi, esélyegyenlőségi műsorok is - írták.

A tájékoztatás szerint a közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozatok és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, illetve Bábel is.
A közlemény szerint az M4 Sport csatorna indulásáig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is ezen a csatornán lesznek láthatók. Így a labdarúgás, a kézilabda, az autós sport és más események szerelmeseinek sem kell lemondaniuk kedvenc műsoraikról.

Megemlítik: a megújuló csatornák felügyeletét továbbra is a médiatörvény rendelkezései szerinti közszolgálati műsorszolgáltatók, azaz az MTV Zrt. és Duna TV Zrt., látják el, a jogszabály által elrendelt átalakulásuk lezárultáig. Ezt követően a csatornák felügyeletét az egységes Duna Médiaszolgáltató Zrt. veszi át.
A tartalmakat továbbra is az MTVA gyártja, amely a tartalmak előállításához elegendő forrásnak tartja költségvetését, kiegészítő források bevonását nem látja indokoltnak - jegyezték meg. Jelezték azt is, hogy az MTVA az idén az M1 tartalmaihoz igazodóan meg kívánja újítani okostelefonos alkalmazásait és webes felületeit is. Ezekről az innovációkról folyamatos tájékoztatást ad.
Megemlítették, hogy a csatornák profiljainak változását követően az M1, az M2, a Duna csatornák továbbra is az úgynevezett alapcsomag részét képezik majd, és a médiatanács döntése értelmében az új M4 Sport csatorna is az alapcsomagba kerül, így a nézők díjmentesen juthatnak hozzá e közszolgálati csatornákhoz.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com