A Gál Ferenc Főiskola veszi át a gyulai egészségügyi felsőfokú képzést

Mint a határozatban olvasható, a kormány egyetért azzal, hogy a gyulai képzés a Gál Ferenc Főiskola (GFF) Egészségügyi Intézeteként működjön tovább.

Emellett a kormány rendelkezik 93,7 millió forint költségvetési támogatás átcsoportosításáról.



Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármester az MTI-nek elmondta: a Szent István Egyetem (SZIE) struktúráját az oktatási kormányzat az utóbbi években elkezdte átalakítani, több Békés megyei képzést is más felsőoktatási intézmény vett át az egyetemtől. Szerinte "a gyulai felsőoktatás e struktúraátalakulásban nagyon jó lehetőséget kapott".
A GFF az eddigi, a térségben máshol el nem érhető képzéseket - diplomás ápoló, szociális munkás és egészségturisztikai szervező - megőrizné, emellett erősítené a képzések duális jellegét és a felnőttoktatás felé is nyitnának - tette hozzá.

Megjegyezte: a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyulán negyedszázada tart fenn köznevelési intézményeket, óvodát, általános és középiskolát, valamint szakközépiskolát; a felsőoktatási kar átvételével válik teljessé a paletta. A Szent István Egyetem szenátusa október 28-ai ülésén 23 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a campus átadását a GFF részére.

A Gál Ferenc Főiskola (GFF) egyházi felsőoktatási intézmény, fenntartója a Szeged - Csanádi Egyházmegye. Papok, hittanárok, egyházi munkatársak képzésén túl Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyék mellett Budapesten és Komárom-Esztergom megyében is működtet gyermekvédelmi hálózatot, karitász szolgálatot és szociális intézményeket.

A GFF a szarvasi pedagógiai kart 2014-ben vette át a Szent István Egyetemtől. 2015 óta fenntartója a békési szakképző intézménynek. Jelenleg 1122 hallgató tanul a GFF-en, saját fenntartású iskoláiba mintegy 700 diák jár.

MTI

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com