A köznevelési államtitkárság segítséget nyújt a SZERSA Oktatási Központba járó gyerekek elhelyezéséhez

iskolaA köznevelési államtitkárság haladéktalanul segítséget nyújt a SZERSA Oktatási Központba járó gyerekek elhelyezéséhez, erről bármikor kész egyeztetni az intézmény igazgatójával és jogi képviselőjével - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.

Az államtitkárság számára kiemelten fontos, hogy az intézménnyel jogviszonyban álló tanulók a megkezdett tanulmányaikat biztonságos, nyugodt körülmények között folytathassák - írták a közleményben.

Kiemelték: a jogszerű, szakszerű gazdálkodás, az intézmény működésének biztosítása, a dolgozók bérének kifizetése fenntartóként a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány kötelezettsége. Miután a Fővárosi Kormányhivatal jelezte, hogy törli a nyilvántartásból a SZERSA Oktatási Központ működési engedélyét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonnali intézkedésként a felelős államtitkárságon keresztül tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökét a kialakult helyzetről, és felkérte, szükség esetén működjenek közre abban, hogy a tanulók részére biztosított legyen a tanévkezdés, hozzájussanak a magas szakmai színvonalú neveléshez-oktatáshoz.

A minisztérium most is az iskolába járó tanulók érdekeit tartja szem előtt, éppen ezért bíznak abban, hogy az intézmény is mielőbb partner lesz ebben - zárul a közlemény.
A Fővárosi Kormányhivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lezárult az oktatási központ törvényességi ellenőrzése, amelyet január 16-án hivatalból rendeltek el "a beadványok tartalmára és számára tekintettel". A kormányhivatal helyszíni vizsgálata során megállapította, hogy az intézményben sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nincsenek meg az oktatáshoz.
A vizsgálat eredményeként a kormányhivatal június 28-i hatállyal törli a nyilvántartásból az iskolát, de gondoskodik arról, hogy "a SZERSA diákjai méltó módon folytassák tanulmányaikat". Mint írták: a vizsgákat az intézmény még zavartalanul le tudja bonyolítani.
A helyszíni ellenőrzés során a kormányhivatal munkatársai lepusztult tantermeket találtak, amelyek berendezése mindössze asztalokból és székekből állt, semmilyen, a különböző szakmák elsajátításához szükséges szemléltető eszköz nem volt - közölte korábban a kormányhivatal. Megállapították azt is, hogy az iskola nem adja oda a tanulóknak az ingyenes tankönyveket, a helyszíni használatukat is erősen korlátozza, mert az igénynél kevesebb tankönyve van.

A kormányhivatal kitért arra, hogy érvényes tanulószerződése mindössze 87 diáknak van, tanulószerződéses normatívát ugyanakkor 175 ember után igényeltek. Rámutatott arra is, hogy a szakács, a pincér és az élelmiszer-vegyi áru eladó képzésben hiányoznak az élelmiszer-biztonsági rendszer működtetéséhez és a fertőzések elkerüléséhez szükséges berendezések és felszerelések, és "szinte minden olyan gép, felszerelés és berendezés hiányzik, melyet a szakma- és vizsgakövetelmény előír, és amelyek szükségesek a sikeres szakmai vizsgára való felkészüléshez", ezért "a fiatalok nem kerülnek valós, a munkaerőpiacon alkalmazható tudás birtokába".
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az iskolában foglalkoztatott pedagógusok csaknem feléről nem tudott az intézmény végzettséget igazoló dokumentumot felmutatni, "gyakorlatilag alig van olyan oktató az intézményben, akinek megfelelő a végzettsége és szakképzettsége, és aki az annak megfelelő tárgyat tanítja". Negatívumként említették továbbá, hogy a beiratkozott tanulók jelentős része nem látogatja az intézményt.

Utaltak arra is, hogy a Magyar Államkincstár vizsgálja a fenntartó által igényelt költségvetési támogatás jogszerűségét és elszámolását az intézményben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig büntető eljárást folytat költségvetési csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
Az oktatási központ honlapja szerint a VIII. kerületben lévő intézményben segítséget nyújtanak azoknak a középiskolát végzett tanulóknak, akik nem tanulnak tovább, akik nem találtak munkát, illetve esetleg még nem sikerült az érettségijük. Felzárkóztató osztályok indításával kívánják segíteni azokat a fiatalokat, akik nem fejezték be az általános iskolai tanulmányaikat, a tanulni vágyó felnőtteknek pedig esti képzéseket indítottak - közölték.

MTI

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com