A világ legjobb oktatási rendszerei

Magyarország a 2012-es pozíciójához képest négy helyet visszaesve a 22. helyen áll.

SouthKoreanSokféle helyezési lista készül évről évre az egyes oktatási rendszerekről. A jelenleg közzétett lista összetett, sok tényező figyelembevételével - többek között, de nem kizárólag a PISA-felmérés - eredményeit feldolgozva állította össze az Economist Intelligense Unit. A felsőfokú oktatást és a nemzetközi iskolák eredményeit is feldolgozták az összesített eredményhez.

Az új lista élét az ázsiai országok túlsúlya jellemzi. A listák készítésének célja, hogy az oktatás fejlesztésének gazdasági fontosságát is.

Változás történt a sorrendben. Az európaiak közül a finnek már nem szárnyalnak, elvesztve korábbi első helyét, még mindig a legjobb európai ország az 5. helyen áll a listán. A gyengülő teljesítmény a többi skandináv országra is jellemző.

Figyelemre méltó Lengyelország felemelkedése, ahol 1990 után alapvető változásokat vezettek be az oktatási rendszerbe, amely most már meghozta gyümölcsét, s a 10. helyen állnak.A mérés alapja nemzetközi felmérések és az OECD PISA tesztjeinek keveréke, valamint a két legnagyobb amerikai felmérés eredményének összevetése. A vizsgált területek: természettudományok, matematika, pontosabban matematikai értés valamint olvasási képességek, szövegértés.

Nagy-Britannia 6. helyét a felsőoktatási eredmények figyelembe vételének köszönheti, hiszen a PISA-eredmények lényegesen szerényebbek az egyeteminél. A PISA-n az első 20-ba sem kerültek be.

A helyezési listát kísérő tanulmány szerint az első helyeken végzett ázsiai országokban a tanárokat, pedagógusokat nagy tisztelet övezi. A tanárok, a diákok és a családok egyaránt részt vesznek a nevelésben. A dél-koreai tanulóknak, (a lista első helyezettjeinek) 60-100 oldalas szöveget kellett megtanulniuk. Megkérdőjelezhető, hogy az ilyen típusú tanulásnak, illetve tudásnak hosszú távon mennyi haszna van.

Európai országok közül a legalacsonyabb helyezést Görögország érte el, a listán Indonéziával, Mexikóval és Brazíliával egy csoportban.

A lista elemzői szerint szoros összefüggés mutatható ki az országok oktatási és gazdasági eredményei között. A kiváló eredményt elért ázsiai országok bizonyítékul szolgálhatnak, milyen eredményeket lehet elérni. Az oktatási rendszerek szerte a világon profitálhatnak egymástól, hogyan lehetnek úrrá az növekvő megszorításokon, miközben egyre magasabb igényeket kell kielégíteni.

Világviszonylatban 5 trillió dollárt költenek oktatásra, a cél, hogy ezt a pénzt minél hatékonyabban használják fel. A digitális technológia egyre nagyobb szerepet játszik az oktatásban is, de az utolsó felmérés is bebizonyította, hogy nem helyettesíti a tanárt. A globalizáció jelen van az oktatásban is, amely mindig is meg fogja őrizni nemzeti jellegét is. A közösségnek, a kultúrának és a nyelvnek továbbra is meghatározó szerepe marad.

A 20 legjobb oktatási eredményt elérő ország:

1. Dél-Korea
2. Japán
3. Szingapúr
4. Hong Kong
5. Finnország
6. Nagy-Britannia
7. Kanada
8. Hollandia
9. Írország
10. Lengyelország
11. Dánia
12. Németország
13. Oroszország
14. USA
15. Ausztrália
16. Új-Zéland
17. Izrael
18. Belgium
19. Csehország
20. Svájc

www.bbc.com, thelearningcurve.pearson.com

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com