Ismét amerikai egyetemek az élen

A Times közzétette a világ legjobb egyetemeinek 2014. évi listáját. Az első száz közel fele, 46 az USA egyetemei közül került ki.

harvard_universityA húsz legjobb egyetem hat országból kerül ki: az USA-ból, Nagy-Britanniából, Japánból, Kanadából és Svájcból.

A Harvard a Massachusetts állambeli Cambridge városában a tavalyi és a tavaly előtti évekhez hasonlóan ismét a világ legelismertebb egyeteme. Az első tíz helyből nyolc amerikai. A második helyet a MIT, a Massachusetts Institute of Technology, a harmadikat a Stanford szerezte meg. A két nagyhírű angol egyetem, Cambridge és Oxford a tavalyinál egy-egy hellyel lejjebb végzett, azaz a negyedik és az ötödik helyen állnak. A hatodiktól a tizedik helyeket szintén amerikai egyetemek foglalják el, nevezetesen a University of California, a Berkeley, Princeton, a Yale, a California Institute of Technology és a University of California, Los Angeles.

A 11. helyre került a legmagasabb pozíciót elérő nem angolszász egyetem, mégpedig a Tokiói Egyetem. Az amerikai egyetemek dominanciája szembetűnő, s vele egyidejűleg a brit egyetemeknek a korábbi évekhez képest történt visszaesése is.

Az országok szerinti bontásban az USA-t Nagy-Britannia, majd Németország követi. Nagy-Britannia második helye nem változott az elmúlt időszakhoz képest. Nagy-Britanniában oktatási háromszögről beszélnek, amelyet Oxford, Cambridge és London alkot. A brit főváros hat egyeteme jutott fel a száz legjobb egyetemet felsoroló listára, amely egyedülálló a világon.

Mind az Imperial College és a London School of Economics and Political Science (LSE) javított tavalyi helyezésén. Igaz a többi londoni egyetem lejjebb csúszott. A brit egyetemek közül a University of Edinburgh továbbra is a 46. helyen áll. A listára újként került fel a London Business School és a London School of Hygiene and Tropical Medicine.

Több hasonló lista jelenik meg évről évre. Teljes objektivitás egyik listától sem várható, azonban tendenciákat, bizonyos kritériumok szerinti értékelést azonban igen. Továbbá segítséget nyújt jövőbeni trendek elemzéséhez.

A német egyetemek javuló megítélését jelzi, hogy a 100 legjobb közé hat egyetem is bekerült. Magyar egyetem nem került be az első száz legjobb egyetembe a rangsor alapján.

A listát az Academic Reputation Survey megbízásából az Ipsos Media CT készítette. Az egyes adatokat és a teljes módszertant meg lehet tekinteni a Times Higher Education honlapján.

www.theguardian.com

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com