A párkapcsolat szakaszokra bontva

A párkapcsolatnak vannak, a szerelemnek azonban már nincsenek szakaszai, itt csak az a kérdés szeretünk- e, vagy nem. Ha a párkapcsolatban kialakul a szerelem, már csak az érzés fenntartása a feladatunk. A párunkhoz fűződő kapcsolatban öt szakaszt különböztethetünk meg.

Ezek egymás után következő lépcsőfokok, melyeket vagy képesek vagyunk meglépni együttesen, vagy nem. Ha a két fél közül csak az egyik fél lép tovább a szinteken, a párkapcsolat nem fog hosszútávon jól működni, így tehát érdemes odafigyelni arra, hogy párunk melyik lépcsőfokon tart. Ha lemaradt, semmiképpen ne lépjünk tovább nélküle, inkább segítsünk neki, hogy sikeresen magasabb szintre lépjen ő is. Lássuk a szakaszokat:

Az első szakasz: Figyelem

Minden párkapcsolat úgy kezdődik, hogy felfigyelünk, egy másik félre. Egyszer csak megpillantunk egy másik embert, aki érthetetlen módon, akár ismeretlenül is megtetszik nekünk. Valami megfog benne.

Talán azért mert első ránézésre éppen megfelel a bennünk kialakult ideális képnek, vagy talán csak azért, mert hasonlít valakire, akivel életünk során kellemes élményeink voltak. Ezt az első pillanatban még nem lehet biztosan tudni.

A lényeg az, hogy valamit vonzónak kell találnunk benne, legyen az a hangja, az illata, a mozdulatai, hiszen először mindig az érzéki ingerek hatására figyelünk fel, magyarul az érzékszerveink választanak nekünk partnert. A testbeszédünket akármennyire is akarjuk nem tudjuk elrejteni, mindig elárulja érdeklődésünket a másik fél iránt. Ilyenkor a másik ember testbeszéde vagy válaszol ezekre a jelekre, vagy rosszabbik esetben nem. Ha válaszol, máris meglátjuk az esélyt egy jól működő párkapcsolat kialakulására.

Míg  a szerelem igen gyorsan kialakulhat, a párkapcsolat sokkal lassabban épül fel, de ezt sokan nem tudják, úgy gondolják, hogy ha a szerelem jelen van az életében, már semmi nem akadályozhatja meg a párkapcsolat kiteljesedésében.

Rengetegszer előfordul az is, hogy az egyik félben már kialakult a szerelem, és a párkapcsolati szintre lépne, de a másik fél nem engedi, hogy az érzései kapcsolattá alakuljanak. Sajnos a mai világban rengeteg házas ember is van így.

Amikor felfigyelünk valakire, aki válaszol érdeklődéseinkre, nagyon gyorsan kialakul a szexuális vonzódás is, Ez teljesen normális, a probléma csak az, hogy a párkapcsolat elején a szexuális ingerek könnyen összekeveredhetnek a szerelemmel.

A második szakasz: Fantázia

Amikor a felfigyelés szakaszon túl vagyunk,a fantázia egy teljes képpé próbálja építeni, azt a csekély információt, amit a másik félről tudunk. A fantáziánk elsősorban mindig olyanná formálja a partnert, amilyennek látni akarja.

A fantázia működésével megerősödik a további találkozás, a kapcsolat kezdeményezése iránti vágy. Ezen a szinten mindig fent áll annak a veszélye, hogy a bennünk megszülető érzés fantáziaszerelemmé váljon, és azért szeressünk bele, aki nem is ő maga.

A fantázia rengeteg esetben rossz irányba terelheti a gondolatainkat, mert amikor teret engedünk a fantáziánknak, akkor eszünkbe sem jut az, hogy éppen mi zajlik, csak az lebeg előttünk, hogy mi lehetne. Ha kialakul a fantáziaszerelem, rendkívül messzire kerülünk egymás megismerésétől, hiszen ilyenkor figyelmünk a kialakult jövőképre összpontosít, nem törődik a valós jelennel.

Ebben az esetben nem ismerjük meg egymást, a másik fél valódi énje elrejtve marad, és a kapcsolat elviselhetetlenné, konfliktusokkal telivé válik.  A szerelem csak akkor lehet erős és igazán boldog, ha a kapcsolat ezen szakasza minél rövidebb.

Ebből kifolyólag tehát a második szakasz legfőbb szabálya: tisztázni mindent, megismerni egymás legapróbb, legjelentéktelenebb titkai, mindig a valódi arcunkat mutatni.

A harmadik szakasz: Önfelismerés, önmegvalósítás:

Egy kapcsolatban az önfelismerés az egymásnak való visszajelzéssel valósul meg. A másik fél kismillió módon válaszolhat érzéseinkre, mimikájával, testbeszédével, szexualitásával, gesztikulációjával, és természetesen szavaival. Ha teljes odafigyeléssel áll előttünk minden pillanatban, az jó jel, de ha közönyt mutat felénk, bánt, leértékel és elbizonytalanít, az az elhatárolódás érzését ébreszti bennünk.

A kritika növeli az elszigeteltséget, távolságot kelt a két fél között, meggátolja az érzések valódi kibontakozását. Ez testi és főleg lelki fájdalmat okozhat számunkra. A szerelem minden esetben lehetőséget kínál a pozitív önmegvalósítás megtapasztalására. A kiteljesedett szerelem elsősorban kínálja az érzést, és nem annak a visszaadására vár. Ez a narcisztikus önmegvalósítás. Ha ilyen alapokra helyezzük az érzéseinket, minden esetben csalódás lesz a történtet vége.

Negyedik szakasz: Válság

Ez a szakasz akkor következik be egy kapcsolatba, amikor a felek rájönnek, hogy nem csak nekik kell szeretni, hanem okkal vágynak arra, hogy a másik fél viszonozza ezt. Ilyenkor sok esetben a felek rájönnek a tényre, hogy amit eddig valójában csinálnak, az nem párkapcsolat, csak társfüggőség. Ha ez fent áll, soha nem lesz harmonikus a kapcsolatunk. Úgy viselkedünk egymással mint két különálló lény. Együttélésre hajtjuk a fejünket, megéljük a kötődés boldogító élményét, de a legnagyobb probléma, ha nem válunk egy személlyé, ha nem kapaszkodhatunk egymásba, soha nem olvadunk egybe.

Az élet szabálya szerint a szerelemet egész életünk során összesen egyszer, egyetlen egy emberhez kötődve élhetjük át, tévhitekben él az, aki minden egyes kapcsolatában azt hiszi, szerelmes. Az igazi szerelem egyszeri, és végleges döntés.

Azonban ezt nem úgy kell érteni, hogy örökre megfosztjuk a másikat személyes, saját szabadságától, hiszen ha ez megtörténik, úgy fogjuk magunkat érezni mint pókhálóban a légy. Tehát, ha túl szorosan fogjuk egymást belefulladunk a kapcsolatba.

Hagyjuk levegőhöz jutni a másiknak. A szerelemben mind a két félnek rá kell bólintania a másik szabadságára, mert ha ez nem így lenne, a kapcsolat biztos végleges válságba hanyatlik. A másik fél szabadsága  és a hűtlenség közé szigorúan tilos egyenlőség jelet tenni, hiszen aki szeret, az hű. Tehát nagyon fontos, hogy tartsuk tiszteletben egymás egyedüllétre való szükségét.

Az ötödik szakasz: Elválás vagy elmélyülés

A szerelmet nem szabad kalitkába zárni, ugyanakkor kierőszakolni sem. A szerelem egy kifejezetten érzékeny lelki reakció, mely igen sérülékeny, mely néha változékony is kehet. Örökké tartó szerelem nem létezik, egy bizonyos idő után mindig átalakul valami más érzéssé, legyen az anyagi biztonság, életszínvonal, biztonság… Ez persze személyfüggő, hiszen ez lehet hogy 1 éven belül, de lehet hogy még nyolcvan év múlva sem történik meg.

Aki ezeket a tényeket nem fogadja el, hamis igényeket állít fel a szerelemmel kapcsolatban. Ha egyes érzéseket szerelemnek álcázunk, akkor az teljes mértékben elmúlik. A szerelem minden falon átvágja magát, hiszen követi saját lelki törvényeit. Erőltetni semmiképpen nem szabad, mert akkor annál inkább elmúlik.

A szerelem csak szabadságban élhet sokáig. Ebben a szakaszban dől el a párkapcsolat sorsa. Elég érettnek kell lennünk, ahhoz, hogy megadjuk önmagunknak és szerelmünknek a szabadságot, mert ha ez nincs meg akkor az elválással fog végződni. Azonban, ha ez sikerül, akkor a válságok megszűnnek, ekkor teremtődik meg a párkapcsolatban a harmónia. Ha minden erőnkkel az elmélyüléssel foglalkozunk, észre se vesszük, hogy a válság már be is következett, hiszen nem akarunk róla tudomást venni. Ilyenkor nem eldobni kell a másikat, hiszen mindenre van megoldás. Szervezzünk közös programokat, újítsunk, utazzunk el kettesben…

Azonban ha ezek sem segítenek, akkor jobb elfogadni a tényt, és véget vetni az egésznek, mert erőltetéssel még rosszabb lesz.